cséplőbanda

Full text search

cséplőbanda: a szálas gabona emberi, állati vagy gépi erővel történő kicséplésére szegődött cséplőmunkások csoportja, kik a cséplőgazda, gépesgazda vezetésével közösen dolgoznak és keresnek. A cséplés módja szerint a cséplőbandák összetétele és munkája eléggé eltérő, a gépesítés óta pedig üzemszerűvé vált. A cséplőbandák egyes vidékeken rokoni, baráti vonalon szerveződtek. Munkavezetőjük nem volt, a korosabbak, tekintélyesebbek szavára hallgattak. Társulásuk célja több irányú lehetett: 1. összedolgozás, 2. munkavállalás. Munkát vállalhattak helybeli gazdáknál, nagybirtokon vagy távolabbi vidékre mentek részesmunkát vállalni. A hadarós kézi cséplést már 3 fő is végezhette, ez azonban még nem banda; a munkaszervezetek 5–7, ritkábban 4–8–9 főnyi csoportokban dolgoztak a cséplő- vagy bandagazda vezetésével. A bandagazda idősebb, tapasztaltabb munkás volt, aki társaival előmunkásként dolgozott együtt és intézte a bérelszámolást. Több egymás mellett dolgozó cséplőbanda ügyes-bajos dolgait a szolgabíró és a csendbiztos intézte. A cséplőmunkások saját vagy a munkaadó kosztján dolgoztak részért, melyet egyenlően osztottak szét. – A lóval nyomtató ún. szérűsbanda voltaképpen nem banda, hanem csak alkalmi társulás ( nyomtatás). – A cséplőgép a múlt század 70–80-as évei óta rohamos gyorsasággal terjedt el Mo.-on, kézi és az állati erővel végzett szemnyerést jórészt kiszorította és a cséplőbandát is átalakította; új neve gépesbanda: a csoporton belüli munkamegosztás végeredményben üzemszerűvé vált, vagyis a géphez igazodott, ezen belül azonban továbbra is megmaradt a nemek és korcsoportok szerinti tagolás, így az Alföldön a nehezebb munkát végző zsákos, mázsás, etető, kéveadogató, szalmahordó stb. egész részes férfi, míg a viszonylag könnyebb munkakörben dolgozó törekhordó, kévevágó, etetősegéd stb. félrészes nő vagy serdülő korú gyermek volt. E munkakörök egyikén-másikán belül további kor szerinti munkamegosztást tapasztalhatunk: pl. a zsákolók a fiatalokból, míg a mázsamesterek az idősebb férfiakból kerültek ki. Elkülönült a fő- és mellékmunka, a nehezebb munkakörökben (szalmahordó, zsákoló stb.) legtöbbször gondoskodtak a váltásról is; mindezek miatt itt is jelen volt a munkapár, habár maga a munka teljesen üzemszerűen folyt. A gépesbanda maga is párokból tevődött össze: a legkorábbi típusú cséplőgépet 2–2 vagy 4–4 ember felváltva hajtotta és 4–6, ill. 10–12 részes dolgozott mellette. A járgányos gépet 1–4 ló hajtotta, 6–8–10 részes szolgálta ki. A 4 lóerejű gőzgépnél 10–12, a 8-asnál 18–20–26, a 10 lóerősnél pedig 26–30 fő dolgozott; az utóbbi fél évszázad átlagát 22–24 főnek vehetjük. Rendszerint a tulajdonos gépesgazda szedte össze a cséplőrészeseket, az összkeresetből ő adta ki a részüket, és gyakran száraz élelmükről is ő gondoskodott. Mellette rendszerint volt egy bandagazda is, aki a munkások érdekeit képviselte; ennek híján a csoport néhány tapasztaltabb tagja ellenőrizte a gépesgazda munkavezető és bérelszámoló tevékenységét. A kézzel hajtott régibb típusú cséplőgéphez 10–12 ember kellett, ezekből 2–4 hajtotta, 1 etette, 1 kévét bontott, 1 adogatta az etetőnek, 1 a szalmát húzta le a géptől, 2 elvitte a kazalig, 2 pedig felvitte a kazalra. A munkások többsége felnőtt férfi volt, esetleg a kévevágó, kéveadogató és a 2 szalmahúzó volt nő vagy serdülő. A gőzcséplőhöz utóbb átlagosan kb. két tucat munkás kellett, a munkamegosztásnak több helyi változata terjedt el. Pl. Szegeden a molnár (mázsás) és az etető mindig helyén maradt, egyébként a csupa egész részesekből álló csoport tagjai időnként a nehéz és a könnyebb munkákon váltogatták egymást. Elterjedtebb volt a vegyes csoport: a 2 etető, 4 kévehányó (kazalos), 1 molnár, 4 rudas (szalmahordó), 1 szalmakazalos, 1 polyvakazalos és a 2 szalmahúzó egész részes férfi volt, míg a 2 kévevágó, a 4 polyvás serdülő fiú vagy leány. Az üzemszerű munka általában a következőképpen folyt: a kévehányó az asztagról a gépre adogatta a kévéket, itt a kévebontó a kéve kötelét elvágta és a felbontott kévét átadta az etetőnek, aki a dobba eregette. A molnár (mázsás, mázsamester) a gépből kiömlő szemet zsákba szedte és megmérte, a zsákosok vagy zsákolók elszállították onnan; a rudascsináló (szalmahordó) a gép alól kikotorta a szalmát (a faros a gép faránál állva kotorta el), külön pár szállította el a kazalig, ahol a kazalos vagy kazalmester rakta fel. Hasonló munka volt a törekhordás is: az ún. bótosinas vagy bótossegéd a töreklyukból kiadta a töreket, és törekhordó lányok vagy fiúk szállították a polyva-, ill. törekkazalhoz, ahol külön kazalos rakta csomóba. Ezeken kívül még számos más megoldás adódott. A gépes cséplőbanda száraz kosztjáról a gépesgazda vagy maguk a munkások gondoskodtak, ebédet rendszerint a parasztgazdáktól kaptak. A közösen keresett részt a gépesgazda mérte szét: a gépész, fűtő, mázsamester valamivel többet kapott, a többiek fél, ill. egész részt. Esetenként a gépesgazda napszámot ( napszámosmunka) fizetett munkásainak. A cséplőmunkások egy idényben gazdától gazdáig követték a gépet, magukkal vive a megkeresett terményrészt, s a cséplőbanda feloszlásakor osztoztak. A munka közben távozó maga volt köteles helyettesről gondoskodni, egyébként részét a csoport javára levonták. ( még: aratóbanda, banda, részesmunka) – Irod. Katona Imre: Munkaszervezeti formák és ideiglenes életközösségek idénymunkákon a kapitalizmus korában (Agrártört. Szle., 1961).
Katona Imre

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me