cselekmény
cselekmény: a folklórban ábrázolt vagy kötelező érvényűvé tett cselekvések egymásutánja, összessége. Az epikus népköltészet alkotásaiban a szüzsé alapja (ellentétben a hivatásos művészet alkotásaival, ahol a jellemek és a jellemek rendszere, valamint a művek gondolati felépítése is szerkezeti tényező), a drámai népköltészetben pedig nem csupán a szöveg, hanem egyáltalán a színjátszás mozgató ereje (ismét ellentétben a hivatásos művészet alkotásaival, ahol a filozófikus dráma vagy a nem előadásra szánt könyvdráma is létező válfajok). Ismeretlenek a térművészetek, valamint az idő tényezőjét nem ismerő szóbeli művészetek (líra, a kisepika egyes formái). Ez utóbbiakban a szereplő elemek összhangja és ellentéte olykor irányított sorrendet képvisel, és ennek következtében pl. egy → szólás vagy → találós kérdés elemei olykor időbeli egymásutánt képeznek („Ne piszkáld a tüzet, mert elég a kezed”; „Vadonatúj, mégis lyukas, Ha béfoldják, semmit sem ér. Mi az? – Rosta”), itt azonban gyakran csak álcselekményről beszélhetünk. A valódi cselekmény az epikus alkotásokban a tartalom legfontosabb szervező ereje, gyakran párhuzamos jellegű, általában → epizódokra bomlik. Ezek egymásutánját a fokozás és az ellentétesség jellemzi. A műfajokra jellemző, állandó megjelenési módozatokon keresztül értékek dialektikája valósul meg benne. Pl. a mesében hősök és cselekvések megléte, ill. nemléte kapcsolódik egymáshoz, és ezek kételemű részek váltakozó előjelű rendszerét (J. M. Meletyinszkij elnevezése szerint „bináris blokkok alternatív rendszerét”) alkotják. Eszerint a mesében előbb hiányzik a főhős (– elem), majd az ellenség elrabol, elpusztít valamely értéket (– elem), de megszületik, megjelenik, kifejlődik a hős (+ elem) és legyőzi az ellenséget (+ elem). Ilyen értelemben az epikus cselekmény legáltalánosabb formájában a bináris blokkok alternatív rendszere, amelyben a záró blokk mindig pozitív jellegű: – –, + + .... – –, + +. A blokkok váltogatása olykor a fő- és a mellékcselekmény között alakul ki. Ez már voltaképpen a folklóralkotás szemiotikai elméletének és értékelméletének is alapja. A valódi cselekmény a drámai alkotásokban megjelenített (nem imitált) cselekvésekben nyilvánul meg, és ezek néhány típusa (agón, vetélkedés, harc, csoportok összeütközése stb.) olyannyira sztereotip, hogy az illető drámatípust nem is a kisebb jelentőségű szöveg, mint a pontosan koordinált csoportos interakciók szabják meg. Ezek a cselekménytípusok egyszerre táncok, mozgások és gyakran szöveg nélkül is jól érthető cselekvések (harc, az ellenség elűzése, megszabadítás, beavatás, örömtánc stb.). Ilyen értelemben a folklór jellegű dráma rendszerét az alkalom és a cselekmény (pontosabban a cselekvés) tipológiája adja. – Külön meg kell említeni a néphit és népszokás sztereotipizált cselekedeteit, amelyek elválaszthatatlanok a bonyolultabb, már cselekménynek nevezhető formáktól (→ rítus, rituális dráma). Eredetét tekintve a folklórban a cselekmény fontossága az ősművészetből származik, és az eddigi kutatás kimutatta azt, hogy dinamikus gesztusok, illetve események sztereotipizálása révén jött létre. Az összehasonlító tipológiai kutatás megkísérelte, hogy a szüzséalkotó cselekményeket összehasonlító történeti tipológiai módon elemezze. A cselekmény formai tényezőket (kezdet, befejezés, párhuzamos szerkesztés) és tartalmi vonatkozásokat (téma, szüzsé, idő- és cselekvésábrázolás, hősfogalom) egyaránt befolyásol, mindazáltal önálló kategóriaként a folklóresztétika alig vizsgálta. (→ még: szüzsé, → tartalom, → típus) – Irod. Lukács, Georg: Die Theorie des Romans (Berlin, 1920); Petsch, Robert: Wesen und Formen der Erzählkunst (Halle, 1934); Flemming, Willi: Epik und Dramatik (Bern, 1955); Michaud, Guy: L’oeuvre et ses techniques (Paris, 1957); Schirmunski, Viktor: Vergleichende Epenforschung (Berlin, 1961); Reichert, Walter: Informationsästhetische Untersuchungen an Dramen (Stuttgart, 1965); Hoppál Mihály–Voigt Vilmos: Strukturális folklorisztika (Bp.– Szolnok, 1971–72); Voigt Vilmos: A folklóralkotások elemzése (Bp., 1972).
Voigt Vilmos
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
