cselédláda, juhászláda, pásztorláda, summásláda

Full text search

cselédláda, juhászláda, pásztorláda, summásláda: a cseléd, a pásztor, ill. a summás ruhaneműjének, féltettebb használati tárgyainak vagy az élelmiszer tartására szolgáló (kenyeres- vagy eleségesláda), a menyasszonyi kelengyeládával azonos felépítésű láda, ácsolt láda. Lehetett egykori megkopott menyasszonyi láda, elsősorban pásztoroknál, summásoknál. A cselédnek állt fiút lehetőleg új cselédládával engedték el a háztól, különös tekintettel az előre látható gyakori költözésekre és a családalapítás után benne szállítandó tárgyak nagyobb számára, ami a méretet is befolyásolta. Az asztalos az új ládára ráírta a tulajdonos nevét s többnyire a készítés évét is. Az első eleve erre a célra készült mo.-i pásztorládát a 19. sz. első feléből ismerjük, cselédládát a 19. sz. második feléből. Ezek a 19. sz.-ban általában a menyasszonyi ládának megfelelően virággal díszítettek, és csak a kisebb, szegényesebb példányokon tölti be egyedül az egyszerűen keretezett név a láda elejét. A 20. sz.-ban az új ládákon a díszítés elmaradt, a felirat is mind igénytelenebb, különösen a gyakran házilag összeütött summásládákon. – Irod. ifj. Kodolányi János–Fél Edit: A Néprajzi Múzeum 1965. évi tárgygyűjtése (Népr., Ért., 1966); ifj. Kodolányi János–K. Csilléry Klára: A Néprajzi Múzeum 1963–64. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1967); K. Csilléry Klára: A bútor- és világítóeszköz-gyűjtemény gyarapodása (Népr. Ért., 1970).

1. Cselédláda pásztorember számára (1884. Fadd, Tolna m.) Bp. Néprajzi Múzeum

2. Summásláda (1920-a évek, felirata: „Kiss Annuska, Parád”) Bp. Néprajzi Múzeum

3. Cselédláda családos ember számára, felirata: „Benkői József, 1866”. (Készítőhely: Fadd, használat helye: Cece, Fejér m.) Bp. Néprajzi Múzeum

4. Summásláda [1920-as évek, Mátraalmás (volt Szuhahuta), Nógrád m.] Bp. Néprajzi Múzeum
K. Csilléry Klára

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages