csecsemőöltözet

Full text search

csecsemőöltözet: A középkorig kimutathatóan visszanyúló szokás szerint a csecsemőt pólyába csavargatták. A pólya több darab szegetlen fásliból és kendőféléből állt, amelyet – rendeltetésének megfelelő méretben – használt, tehát mosott vászonból, gyolcsból szabtak. Első volt a kifogó ruha. Sok helyen e célra a csecsemő anyjának vagy apjának viseltes kötényét használta fel a bába s magát a szegletes fehér vászonkendőt fürdetés után törülközőnek használta. A kisbaba fejét keszkenővel, fejruhával, karjait-kezét karja- vagy kézruhával csavarták be, köldökét pupruhával. Alá seggruhát, pelenkát raktak. Majd beburkolták a „kisbubát” fektető ruhával és a fáslival, pólyamadzaggal vállától bokájáig jó erősen betekerték, bepólyálták. A fáslit bokában csokorba kötötték. A 6–8 hetes csecsemőt szalmaruhával letakart, szalmával bélelt, pehellyel töltött kispárnával megágyazott teknőbe vagy bölcsőbe fektették, és bölcsőmadzaggal is átkötözték, hogy ki ne essen. Vállra kötött kendőben, tacskában (Tura) vitték magukkal a munkába. A mezei bölcsőben hamvassal, ringőruhával (Felvidék) fedték be. – Bár néhol még a 19. sz. végén (Felvidék), sőt a 20. sz. elején (Nyárszó) is pólyázták ily módon a csecsemőket, több helyütt már a múlt század közepétől elhagyták a szükségtelennek tartott fáslikat. Első öltözetdarabként hasított ingecskét, hátul nyitott félinget, kis réklit és kis sapkát, ill. főkötőt készítettek neki, és pehellyel töltött négysarkú dunnába (Alföld), dunnikába (Felvidék) csavarva pántlikával kötözték körül. – A csecsemőöltözetet az anya akkor kezdte összekészíteni, amikor a gyermek megmozdult. A keresztszülők a csecsemőöltözetet a korozsmával egészítették ki. ( még: gyermeköltözet) – Irod. Fél Edit: A turai viselet (Népr. Ért., 1937); Kresz Mária: A pólyázás Nyárszón (Népr. Ért., 1943).

Pólyába tekert csecsemő kis bölcsőben (20. sz. első fele, Lészped, Moldva)

Asszony pólyába tekert csecsemővel (20. sz. első fele, Ajak, Szabolcs m.)
Flórián Mária

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me