csanak

Full text search

csanak: egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített. Egyéb elnevezése: ivóbegre, ivókalány, ivócserpák, merítőcsésze, pásztorkanál, vadászkanál stb. Korai formái az időszámításunk kezdetéről való leletekből kerültek elő. A későbbi festmények, rajzok arról tanúskodnak, hogy az utasoknak nélkülözhetetlen eszköze volt: övükre vagy a tarisznya szíjára függesztve vitték magukkal. A magyarságnál a Dunántúlon és a Felföldön terjedt el, míg az alföldi pásztorságnál jellegzetesen hiányzik. A Kárpátok vidékének román és szláv lakosságánál és a szerbeknél is még elterjedtebb. A megnevezés oszmán-török eredetű. (A szó és tárgy nagy földrajzi elterjedtségét jól mutatja, hogy csanacs formában – ’egy darab fából faragott kanálszerű merítő’ – ismerik Mongóliában is.) Hazánkban a legutóbbi időkig a vadászok és a pásztorok őrizték meg használatát. Leggyakrabban a tarisznya szíjához csatolva hordták, ritkábban a tarisznyában. Mivel a nap, a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, a hasadásra nem hajlamos szilvafából, vadkörtefából, galagonyafából, juharfából faragták. Elkészítéséhez – a kinagyolás után – a faragókésen kívül görbekésre is szükség volt, ezzel vésték ki az edényke belsejét, öblét. – Gazdag változatai két nagy csoportra oszthatók: kanál formájúakra és csésze formájúakra. Mindegyiknek van a víz merítésére alkalmas öble, csészéje, továbbá fogója, ill. füle. A változatosság mind a formákra, mind a fülekre jellemző. Változataival a szomszéd, a balkáni és a többi európai népek pásztorkultúrájában is találkozunk, a formáknak, a díszítő technikáknak és a díszítményeknek leggazdagabb változatai nálunk alakultak ki. Valószínűnek tartjuk, hogy a pásztorok, ill. falusi emberek régebben a kanálformájúakat használták, s a pásztorok között csak a múlt században terjedtek el az edényformájú csanakok a vadászok által használt formák hatására. Ilyen többek között a Ny- és D-Dunántúlról ismert csőrös forma is, amelynek közeli rokonait határainkon túl, dél felé találjuk vésett mértanias díszítményekkel, spanyolviasz berakással. A nógrádi, hevesi pásztorok a régebbi, kanál formájú merítő edénykéket – a Dunántúlon „kapinyá”-nak is nevezték – ritkán s inkább csak vésett díszítménnyel látták el. Ezeknél sokkal változatosabb, gazdagabb formaváltozatokat találunk a füles csészeformájúak között. Köztük két típus a leggyakoribb: az egyik, amelynek a csészéje gömbölyített, a másik, amely különböző csészeformákat követ. Az utóbbi formák valószínűleg csak a múlt században alakultak ki nálunk. Csak Heves megyéből ismert az ún. kacsacsőrű forma, amelyet – ismereteink szerint – mindössze két-három pásztor faragott. Ez hosszúkás forma, csészéje csak a keskenyedő vége felé nyitott. Hasonló megoldású rokonait a Balkánon, Bulgáriában találjuk. A régi Felső-Kis-kunságban kúp alakú tejhordó fakanta. A szálláskertből vitték benne a városi házba a tejet. Baranyában, ill. a D-Dunántúlon kifejezetten bőredény formákat utánzó faragásúakat is találunk; a forma sejthetően balkáni vagy még inkább török kapcsolódású. – A legrégibb példányok díszítő technikája a vésett díszítés és a spanyolozás (a Dunántúlon), a későbbieké a domború faragás. A díszítmények között a csipkézett vagy hullámvonalas szegélydíszt, a virágokat, a tölgyfát, a tulipánt, a pásztort birkával vagy disznóval, az őzet, a szarvast, a vadászt stb. egyformán megtaláljuk. Valamennyi füles csésze formájú csanaknak legfeltűnőbb sajátossága a fül, ill. a fogórész változatos kiképzése. A felföldi magyar területen a csanak fülén gyakran találhatók kifaragott szobrocskák (állatfigurák, pásztor és kutyája, juhfejő pásztor stb.); ugyanolyan jellegű figurák, mint az É-i Kárpátok vidékének szlovák és lengyel pásztorfaragásain közelebbről a cserpákokon, ill. azok fülein. A csanakok füle gyakran összekunkorodó kígyóalak. A fül és a csészerész külső felülete rendszerint faragással díszített, bár előfordulnak olyan példányok is, amelyek díszítetlenek, de nemes formájúak. – Irod. Bátky Zsigmond: Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére (Bp., 1906); Bátky Zsigmond: Pásztor ivópoharak (Bp., 1928); Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok (Bp., 1935); Gušić, Marian: Primjerak posavke pastierske čaše. Tkalčičev zbornik (I., Zagreb, 1955); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 1972).

1. Csanak alulról (19. sz. második fele, Palócföld) Bp. Néprajzi Múzeum

2. Csanak (19. sz. második fele, Nádújfalu, Nógrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum

3. Csanakok (a bal oldali 1898. Nógrád m., a jobb oldali 1898. Gyurkó Pál műve, Nógrád m.) Balassagyarmat, Palóc Múzeum

4. Csanak (fülén stilizált oroszlánnal, 20. sz. eleje, Gyurkó Pál műve, Legénd, Nógrád m.)

5. Csanak (fülén bőrsallanggal, 19. sz. első fele, Okorág, Baranya m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Csanak (1841, Borsod m.) Miskolc, Herman Ottó Múzeum

Csanak kutyát ábrázoló füllel (Századforduló, Felföld) Bp. Néprajzi Múzeum

Csanak kígyóábrázolással keretezett áttört füllel (Századforduló, Nógrád m.)

Csanak „ivóbegre” (19. sz., Baranya m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Csanak állat alakú füllel (20. sz. eleje, Nógrád m.) Balassagyarmat, Palóc Múzeum

 

Csanak
Mindkettő Nógrád megyéből. Palóc Múzeum, Balassagyarmat
Földes LászlóManga János

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT