Tagányi Károly

Full text search

Tagányi Károly
országos levéltárnok, a m. tudom. akadémia levelező tagja, szül. 1858. márcz. 19. Nyitrán; középiskolai tanulmányait u. ott végezte; a budapesti egyetem bölcseleti tanfolyamának elvégzése után 1879. a m. kir. országos levéltárhoz neveztetett ki, hol 1893 óta mint országos allevéltárnok működik. Az 1896. országos ezredéves kiállítás rendezésében mint a történelmi főcsoport egyik előadója vett részt. 1896. a belügyminiszter a magyarországi helynevek törzskönyvének létesítésére kiküldött állandó bizottság tagjának nevezte ki. 1897. máj. 6. a m. tudományos Akadémia levelező tagjának választotta és a történelmi bizottságának tagja. Igazgató-választmányi tagja a M. Történelmi Társulatnak, a M. Heraldikai és Genealogiai Társaságnak és a M. Néprajzi Társaságnak. Munkássága a heraldika, pecséttan, kulturtörténet és gazdaságtan terén mozog leginkább.
Számos czikket, közlést, kritikát írt a tudományos folyóiratokba és a napilapokba. Czikkei a Budapesti Szemlében (XL. 1884. Válasz Hampel I. czikkére. Műtörténetünk és az ötvösműtárlatról), a Nyitramegyei Közlönyben (1886–88. Nyitramegye összes helyneveinek nyelvészet-történeti fejtegetése), az Ethnographiában (1890. A honfoglalás és Erdély, megvilágositásul a székely kérdéshez); a Századokban (1892. Orosz történetírás 1891-ben stb.); a M. Nyelvben (1905. A gyulafehérvári glossák szerzője) stb.
Munkái:
1. Magyarország Czímertára. Kiadta Altenburger Gusztáv és Rumbold Bernát. A szöveget írta... Bpest, 1881. Hat füzet. Czímerrajzokkal. (Németül: U. ott, 1881.).
2. Jegyzéke az országos levéltárban a magyar és erdélyi udvari kanczelláriák felállításáig található herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek. U. ott, 1886.
3. A földközösség története Magyarországon. U. ott, 1894. (Különny. a M. Gazdaságtörténelmi Szemléből. Ism. Ethnographia 1895. Németül: U. ott, 1895.).
4. A régi országos levéltár. U. ott, 1897. (A m. országos levéltár ismertetése. I.).
5. A magyar udvari kanczelláriai levéltár. U. ott, 1898. (A m. orsz. levéltár ismertetése III.).
6. Az erdélyi udvari kanczelláriai levéltár. U. ott, 1898. (A m. orsz. levéltár ismertetése III.).
7. Megyei önkormányzatunk keletkezése. U. ott, 1899. (Akadémiai székfoglaló. Értekezések a tört. tud. köréből. XVIII. 6.).
Szolnok-Doboka vármegye monographiája. Deés, 1901–1905.
Szerkeszti a Magyar Mezőgazdaságtörténeti Szemlét 1894 óta Budapesten (melyben több czikke van).
Kiszlingstein Könyvészete.
Budapesti Közlöny 1891. 65. sz.
Pallas Nagy Lexikona XV. 883., XVIII. 668. l.
Petrik, M. Könyvészet 1886–1900.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me