Ormós Zsigmond (csicseri)
Ormós Zsigmond (csicseri)
főispán, a m. tudom. akadémia lev. tagja, Ormós József főszolgabiró s váradi Török Anna fia, szül. 1813. febr. 20. Pécskán (Aradmegye); tíz éves korában nagybátyja O. András főszolgabiró vette magához Török-Szákosra (Temesm.) és ő gondoskodott neveléséről; a gymnasiumot Temesvárt és Szegeden, a jogot pedig Nagyváradon végezte. Ezután Temesvárra ment gyakornoknak Szántó József ügyvéd irodájába, hol 1834-ig működött, midőn Temesmegye kiskövetnek (országgyűlési követségi írnoknak) választotta meg Vukovics Sebő mellé. Vukovics és Ormós Pozsonyban csakhamar kegyenczeivé lettek Kölcseynek. Körülbelől innét számítható írói tevékenysége is, midőn egy ötfelvonásos drámát irt és a lapokba irogatott; ez személyének bizonyos tekintélyt szerzett kortársai fölött és így vezérlő tagja lett az országgyűlési ifjúságnak, melynek egyik főczélja az anyai nyelv művelése volt. A bécsi irányadó köröknek nem volt inyére az országgyűlési ifjaknak ezen szereplése, azért az ifjak egy részét kizárta a cenzurálásból. O. elkeseredve sietett haza. Megyéje megválasztotta tiszteletbeli aljegyzőnek; 1838-ban fizetéses aljegyző, 1841. rákosi szolgabiró, 1848. búziási főszolgabiró lett. A rittbergi kerület ugyanazon év folytán egyhangúlag kiáltotta országgyűlési képviselőnek, de O. e választást nem fogadta el. Az 1848–49. szabadságharczban osztozott Kossuth törekvéseiben. A szabadságharcz után okt. 18, a temesvári kazamátákba zárták és decz. 24. négy évi várfogságra ítélték. 1850. júl. 16. perének megújítása következtében fogságából kiszabadult és visszavonult Búziásra, hol a szépművészetek tanulmányozásával foglalkozott; de most is folyton zaklatták házkutatásokkal és irományainak elkobzásával. Ennélfogva 1857-ben eladta birtokát és Olaszországba költözött. 1861-ben azonban mint Temesmegye főjegyzője került haza: Ekkor már írói neve volt és a m. tudom. akadémia 1861. decz. 20. megválasztotta levelező tagjának. Ez év végén a megye tisztikarával ő is lemondott hivataláról és ismét utazásokat tett külföldön. 1867-ben a közbizalom haza szólította az alispáni székbe, előbb ideiglenes minőségben, majd véglegesen. 1871 elején a király kinevezte Temesmegye főispánjává s 1872-ben a szent István rend kiskeresztjével tüntette ki. A Klapka-féle szenzáczionális választásnál, Csongrádmegyében a belvizek levezetése ügyében, a határőrvidék visszacsatolásakor, a Fehértemplom város szervezésekor, végül a 14. határőrezred vagyonközségi bonyolult kérdésének megoldása végett kormánybiztosul küldetett ki. 1875-től fogva főispánja lett Temesvár városnak is. 1883-ban megülte közszolgálatba lépésének félszázados évfordulóját s ekkor a király a Lipót-rend közép-keresztjével jutalmazta meg, 1885-ben pedig a főrendiház örökös tagjává nevezte ki. 1889-ben nyugalmaztatott. A délmagyarországi történ. és régészeti múzeum-társulat megalkotásában és virágzásra juttatásában nagy része volt, melynek aztán elnöke is lett. Különös előszeretettel foglalkozott a művészettel, a művészek és műremekek ismertetésével; festményeket és könyveket gyűjtött és ezeket most az általa alapított múzeum őrzi. Élete utolsó öt évében megunta az embereket és a velük való érintkezést. A temesvári házába zárkózott és gyakran kertjében könyvvel kezében sétálgatva töltötte idejét. Ide vonult vissza, mikor a hatalom kisiklott kezéből. O. a régi főispánok prototipje volt, igazi magyar főúr, a ki büszke volt fölfelé és kegyes, leereszkedő lefelé; nem tűrte meg a nyilt ellenállást; de. okos számbavehető érvekkel mindig lehetett reá hatni. Mint agglegény, szívének egész melegével csüngött unokaöcscsén, ifjabb Ormós Zsigmondon, a ki ugyancsak Temesmegyének volt alispánja. Valamikor joggal azt remélte, hogy ez lesz utóda a főispáni székben, de máskép történt; mert ifj. O. ellen az ellenzéki sajtóban támadásokat intéztek, a megindított sajtópör várakozás ellenére fölmentő ítélettel végződött és ezzel meg volt pecsételve sorsa. De bukásában magával rántotta nagybátyját is. Még ezzel megbékélt volna, de szívét megtörte az a sok sorscsapás, mely unokaöcscsét érte. Ez nem tudta kiheverni bukását, elméje eltompult és alig két évvel azután, hogy visszavonult a közpályától, meg is halt. Id. O. túlélte őt, de e naptól kezdve idegbeteg lett; még az utolsó év tavaszán feljött a fővárosba, hogy a főrendi házban megszavazza a polgári házasságot; azután hazament ismét és mintegy három héttel halála előtt Budapestre a Schwarzer-féle intézetbe szállították, hol 1894. nov. 17. meghalt.
Czikkei a Rajzolatokban (1835. Levél, Pozsony jan. 18., rajz és elbeszélés); a Pesti Hirlapban (1843. politikai levél Rékasról); a Pesti Naplóban (1858. 4. sz. Bécsi levelezés, 1860. 107., 122., 146., 148. Böngészet a művészet körében, 173., 174. sz. Művévészeti körút a fővárosban); a Képes Ujságban (1859. Baráti megemlékezés olaszországi uti naplómból); az Akadémiai Értesítőben (1862. II. Cornelius Péter, életrajz; 1870–71. Bersovia, Zsidovin és archeologiai levelek); az Aradban (1863. Rubens-tanulmányok Münchenben, 1865. elbeszélés); a Fővárosi Lapokban (1864. Magyar egylet Svájczban); a temesvári tört. és rég. Értesítőben (1875. A római terminus, 1876–77. Visszaemlékezés Kölcsey Ferenczre, Vázlatos rajz a művészetről, Kupeczky János festész élete, 1879. Adatok a magyarországi földvárak történetéhez, Pompeji romjai, 1881. A rékasi római lelet, A fehérhegyi, peatra-allai római ezüst éremlelet Krassó-Szörénymegyében, 1883. Az 1880. dettai éremlelet; 1885. Művelődési adatok Mátyás király korszakából, 1887. A mester és tanítványa, Elnöki megnyitó beszédek 1873–88. u. ott); a Délmagyarországi Lapokban (1885. 2. és köv. sz. Visszaemlékezések).
Munkái:
1. A bujdosó naplója. Temesvár, 1840.
2. Véres bosszú. Regény. Temesvár, 1841. (Kézirata, censurai példány a m. n. múzeumban).
3. A halálos büntetés. Temesvár, 1840.
4. Mult idők és viszonyok. Regény. Temesvár, … Hat kötet.
5. A napló titkai. Temesvár, 1844.
6. Fogoly élet a bástya boltozatban, színmű 5 felv., Temesvár.
7. Spadille, Manille és Paszta, vígj. Temesvár.
8. A banya sziklája. Piatra-babi. Korrajz. Pest, 1858. Két kötet. (Ism. Budapesti Hirlap 188. sz.).
9. Adatok a művészet történetéhez. Pest, 1859.
10. Utazási emlékek. Pest, 1860., 1862–63. Hat kötet.
11. Fóth művészeti szempontból. Pest, 1862.
12. A Széchenyi-szobor és a szobrászat realismusa. Pest, 1863.
13. A herczeg Eszterházy-képtár műtörténelmi leírása. Pest, 1864.
14. Urbinói Santi Rafael. Temesvár, 1867.
15. Murányi Ignácz Temes vármegyei főispán emlékezete. Temesvár, 1869. (Németül és ruménül is. 1869. Temesvár).
16. Ormós Zsigmond beiktatási emléke. Temesvár, 1871. (Beszédei).
17. Giorgione Barbarelli di Castelfranco. Történeti korrajz. Temesvár, 1872.
18. Ormós Zsigmond műgyűjteményének Catalogusa. Temesvár, 1874. I. füzet.
19. Árpádkori művelődésünk története. Budapest, 1881. (Új olcsó kiadás. Budapest, 1883.).
20. Visszaemlékezések. Temesvár, 1885–88. Három kötet. (Ism. Délmagyarországi Közlöny 1888. 227. sz.)
21. Elnöki megnyitó- és zárbeszéd a magyar orvosok és természetvizsgálók XXXIII. vándorgyűlésén. Temesvár, 1886.
Levelei: Pozsony, 1835. jan. 17. a pozsonyi társalkodási egylethez (Nemzet 1804. 323. sz. magyarázattal közli Jakab Elek), Arany Jánoshoz: Buziás 1862. nov. 6. 1863. nov. 5. (a m. tudományos akadémia levéltárában).
Történelmi Adattár I. 1871. 281. l.
Ormós Zsigmond, Temes vármegye főispánjának beiktatási emléke. Temesvár, 1871.
Vasárnapi Ujság 1872, 34, sz. arczk., 1894. 47. sz. arczk.
Figyelő IV. 122., 124. l., XII. 100., 101. l.
M. Tisztviselő 1881. 21. szám, arczk.
Petrik Könyvészete és Bibliogr.
Pesti Napló 1883. 50., 1894. 319. szám. (Ferenczy József).
Alföldi Képes Ujság 1887. 21. sz. arczk.
M. Könyvészet 1888.
Kiszlingstein Könyvészete.
1894: Délmagyarországi Közlöny 265–267. sz., Budapesti Hirlap 308. sz., Persti Hirlap 310. sz., Berkeszi István, A temesvári könyvnyomda és hirlapirodalom története. Temesvár, 1900. 122. l. arczk. és gyászjelentés.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
