Ormody Vilmos (ormódi)

Full text search

Ormody Vilmos (ormódi)
biztosító-társasági igazgató, előbbinek testvéröcscse, szül. 1838. decz. 8. Miskolczon; mint 19 éves ifjú lépett az 1857-ben keletkezett első magyar biztosító-társaság kötelékébe. Részt vett az első szervezkedés munkáiban és 1881-ben igazgató, 1889-ben pedig az igazgató-tanács tagja lett. Mint vezérigazgató helyettes már évek óta egyik intézője s utóbb tényleges vezetője s vezérigazgatója a társaság összes ügyeinek. E mellett igazgatósági tagja a Pannonia m. viszontbiztosító-intézetnek, alapítója s igazgató tagja, ez idő szerint elnöke a nemzeti balesetbiztosító társaságnak; 1895-ben a budapesti zenekedvelők egyesületének elnökévé választatott. Nagy irodalom- és művészetbarát. Negyven éves szolgálati évfordulóján 1897. decz. 17. és 19. ülték meg a magyarországi biztosító-intézetek tisztviselői jubileumát. A társaság tisztviselői Ormody Vilmos 10, 000 frtos alapot létesítettek, melynek kamatait a társaság beteg tisztviselői kapják. Ez alkalomból 1897. decz. 17. ormódi előnévvel megkapta a magyar nemességet. Legújabban 50, 000 korona alapítványt tett, melynek évi 2000 korona kamatját nejének halála napján (szept. 24.) az első hazai biztosító társaság hivatalnokainak férjhez menő leányai kiházasítási segélyül fogják kapni.
Munkája: Emlékirata nagym. dr. Plósz Sándor… igazságügyi m. kir. miniszter úrhoz a biztosítási reform tárgyában. Bpest, 1900.
Pallas Nagy Lexikona XIII. 488., XVIII. 379. lap.
Ország-Világ 1896. 26. sz. arczk., 1897. 52. sz. arczk.
Vasárnapi Ujság 1897. 51. sz. arczk.
Ormody Vilmos, Emlék az Ormody-ünneplésre. Budapest, 1898. Fénynyom. arczk. (Ez alkalommal mondott beszédeivel).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me