Máder Raoul (Rezső),

Full text search

Máder Raoul (Rezső),
karnagy, szül. 1854-ben Pozsonyban, hol atyja tanár volt. M. a zongorajátékkal és általában a zenével előszerettel foglalkozott édes atyjának vezetése mellett, majd pedig a zeneiskolában Schmitt Hans volt a tanítója. A gymnasium befejezése után Bécsben képezte ki magát az ottani conservatoriumban; azután csakhamar az udvari operaház kötelékébe lépett mint kartanító mely állásában több évig működött; írt több operettet, kamarazenét és salondarabokat. A 70-es években Pozsonyban lépett fel zeneestélyeken; 1894-ben a magyar kir. operaházhoz szerződtették karnagyul és azóta itt működik.
Feltünt Piros czipő cz. ballettjével (előadták az operában 1897. jan.); Rider Haggard She cz. regényéből vett szövegére, Behr A.-val az opera titkárával szövetkezve, 1897-ben megírta második nagy balettjét (előadták 1898. febr. 5.) Legújabb műve a Kadette kisasszony cz. operette (szövege Pásztor Árpádtól, 1900. jan. 10. került szinre a népszinházban.)
Munkája: Az énekoktatás a nép- és polgári iskolában. I. rész. Az alsóbb osztályok számára. II. r. A felsőbb osztályok számára. Pozsony, 1878. (3. kijav. és átdolg. kiadás. Magyar és német szöveggel.)
Pozsonyvidéki Lapok 1879. 4. sz.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XVIII. 182. l. (Id. Ábrányi Kornél.)
M. Geniusz 1895. arczk.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me