Madaras Elek,

Full text search

Madaras Elek,
főreáliskolai tanár, szül. 1831. júl. 12. Székesfejérvárt, hol atyja M. Miklós székesegyházi karnagy és elemi iskolai tanító volt; gymnasiumi tanulmányait ugyanott végezte 1847-ben; egyetemi előadásokat 1847–48-ban hallgatott; atyját hat éves korában vesztette el, anyja pedig nem segélyezhette őt, azért 1848–50-ig Székesfejérvárt a képzőintézeti tanfolyamot végezte és fővárosi tanító lett; 1857-ben ezen állásáról lemondott és egyetemi tanulmányainak folytatása mellett a reáltanárjelöltek két éves tanfolyamát is hallgatta. Itt nyert képesítésével 1859-ben a székesfejérvári községi reáliskolánál foglalt el tanszéket, hol 1876-ig szolgált. Időközben az alreáliskolák főreáliskolákká alakultak, azért Budapesten ő is megszerezte a főreáliskolai képesítést és átlépve az állami szolgálatba, 1876-ban Pancsovára az állami főreáliskolához, 1879-ben pedig Nagyváradra helyeztetett át, hol jelenleg is működik.
Könyvismertetést írt az Országos Tanáregylet Közlönyébe (1871). Programmértekezése a pancsovai főreáliskola Értesítőjében (1878. és 1879. A jegeczek hővillamosságáról és az e téren történt észleletek főbb eredményeiről); a Nagyváradban és az Aradi Tanári Közlönyben két czikke van: Az egységes középiskoláról. Székesfejérvárt felolvasásokat és szabad előadásokat tartott a cosmikus physikából és a physiologiából (ezek az ottani helyi lapokban jelentek meg.)
Munkái:
1. A növénytan elemei középtanodák számára. Írta Mihálka Antal. A 3. bőv. kiadást teljesen átdolgozta. 85 fametszettel. Bpest, 1876.
2. Az ásványtan elemei, középtanodai alosztályok számára. A harmadik bővített kiadást teljese átdolgozta. 69 fametszettel. U. ott, 1876.
Kiszlingstein Könyvészete és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me