Kakujay Gyula,

Full text search

Kakujay Gyula,
jogi doktor és hírlapíró, előbbinek testvéröcscse, született 1847. január 22-én Fenlakon (Temesmegyében); a gymnasium négy osztályát Aradon, az V. és VI. Szarvason, a VII. és VIII. Temesvárt végezte. Ezek után a pesti s bécsi egyetem hallgatója volt. Már jogász korában nagy hajlamot érzett a közgazdasági tudományokhoz és hogy azokban magát még jobban kiképezze, 1869-ben Párisba ment, hol Chevaliert hallgatta s az Ellenőrnek és a Fővárosi Lapoknak levelezője volt. Párisból hazajövén, 1871-ben Pesten doktori szigorlatot tett és az Ellenőr belmunkatársa lett. 1872. máj. 1. átvette az akkor megindult Temesi Lapok szerkesztését és különösen vezérczikkeket írt a lapba; jelentékeny érdemeket szerzett a magyarosodás körül és 1874. márcz. 1. vált meg a laptól. Ekkor a középpárt megalakulván, Budapestre hivatott és a Középpárt cz. politikai lapot 1874 ápr. 1-től jún. 28-ig Huszár Imrével együtt szerkesztette, midőn a lap megszünt; azután több fővárosi lapnál dolgozott. 1876. szept. 21-től a Budapesti Napilapot alapította és szerkesztette Borostyáni Nándorral, 1877. június 5-től maga 1878. febr. 10-ig, mikor a 40. számmal ez is megszünt. 1881-ben Nemzeti Vagyon cz. nemzetgazdászati lapot indított meg, ebből azonban csak a mutatványszám jelent meg. Egy darabig a kisbirtokosok országos földhitel-intézetét létesítő bizottságban a levelezést és más szellemi teendőket végzett; 1881-től a Pesti Hirlap közgazdasági rovatát vezette. Meghalt 1882. júl. 1. Budapesten 35 éves korában.
Czikkei a Fővárosi Lapokban (1870. A párisi katakombákban), a Hazánk és a Külföldben (1871. Délmagyarországi németek, A temesvári gazdászati és iparkiállítás csarnoka), a Vasárnapi Ujságban (1876. 33. sz. A fortuna-fogházban.)
Munkája: A kisbirtoki földhitel szervezése, a kisbirtokosok országos földhitel-egyesülete és az ezzel szövetséges mezőgazdasági előleg-egyletek által. Bpest, 1876.
P. Hirlap 1880. 21., 23. sz.
1882: Necrolog. Délmagyarországi Közlöny 151. sz. (Palotay Ákos), Fővárosi Lapok 149. sz., Hon 180. sz., Vasárnapi Ujság 28. sz.
Kiszlingstein Könyvészete,
Pesti Hirlap. Történeti vázlat. Bpest, 1896. 5. l.
Délmagyarországi Közlöny 1872–1896. Temesvár, 1896. 2., 3. l. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages