Ivanovics (M.) József

Full text search

Ivanovics (M.) József
hirlapíró, szül. 1862. aug. 30. Vaskuton (Bácsm.); iskoláit Baján és Budapesten végezte. 1879-től 1883-ig az Athenaeum részvénytársulatnál volt alkalmazva; 1884-ben vasuti tisztté nevezték ki Zimonyba.
Innét naponta átjárt Belgrádba a sajtóirodába, miniszteriumokba s a szerkesztőségekbe s az összeszedett híreket megküldte a Budapesti Hirlap, Egyetértés, Nemzet, Budapest és a Pester Lloyd cz. lapoknak; ugyanezen lapokba írt politikai czikkeket és tárczákat, jobbára névtelenül, vagy – cs aláírással. 1888-ban vasuti tisztéről leköszönt, kizárólag a hirlapírásnak szentelte idejét és Belgrádban egyedül a Budapesti Hirlapot képviselte. Annak megbízásából 1889. júl. végén a koszovói (rigómezei) ünnepek alkalmával, Sándor király felavatásakor, beutazta Szerbiát. 1890-ben a szerb kormány kiutasította Belgrádból és ez idő óta felváltva a Budapesti Hirlapba és az Egyetértésbe irogatott, a Magyar Hirlap megindulásakor (1891. márcz. 21.) pedigannak állandó munkatársa lett.
Első irodalmi dolgozata a Csárdában cz. költ. Budapesten 1883-ban jelent meg; ezt több költemény, népies elbeszélés, rajz és tárcza követte 1884–88-ban ugyanott és a Képes Családi Lapok, Bajai Közlöny, Pancsova és Vidéke, Halas és Vidéke cz. lapokban; czikkek és tárczák az Egyetértés, Budapesti Hirlap, M. Hirlap, Vasárnapi Ujság (1883), Budapest, Politikai Ujdonságok cz. lapokban. A M. Salonban (1891) és Budapesten több népdala jelent meg Zimonyi álnév alatt. A M. Nők Lapjába is írt egy pár költeményt, tárczákat pedig a pancsovai Határőr cz. lapba (1892–93.) és a verseczi Délvidékbe (1895.)
1884 óta Mijatovics szerb történetíró, volt miniszterelnöknek egy terjedelmes (két kötetes) munkáját fordította magyarra. A m. tudom. akadémiához benyújtotta, de az Wenzel Gusztáv birálatára visszautasította; most teljesen átdolgozza s pár év mulva Brankovics és kora cz. szándékozik kiadni.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages