Issekutz László

Full text search

Issekutz László
ovosdoktor, szül. 1861. júl. 4. Magyar-Pécskán (Aradm.), hol atyja főszolgabiró volt, anyja Báthory Rozália; a gymnasium három osztályát Nagy-Károlyban, a többit Aradon és Temesvárt végezte 1879. júl.; szept. beiratkozott a budapesti egyetem orvosi karára, hol 1885. máj. 3. orvosdoktorrá avatták. 1884. végén a budapesti egyetem szemklinikáján, Schulek tanár osztályán mint gyakornok alkalmaztatott és 1885 őszén fizetéses gyakornok és egyszersmind Schulek tanár magán assistense lett, majd mint másod-, később mint első assistens szolgált 1890. szeptemberig. 1888-ban részt vett a középiskolai orvos- és egészségtan-tanári cursusban s 1888. decz. 15. kelt képesítő bizonyítvány alapján okleveles középiskolai orvos és egészségtan-tanár lett. 1890 végén Aradon telepedett le, hol azóta mint gyakorló orvos működik. 1891-ben gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter kinevezte az ottani kir. főgymnasium- és főreáliskolához tiszteletbeli iskola-orvos- és egészségtan-tanárnak.
Czikkei az Orvosi Hetilap mellékletében, a Szemészetben (1885. Ceratitis parenchymaosa striatás alakja, A budapesti egyetemi szemklinika ophthalmometer táblázata, A choroidealis sarcomák diagnosisáról, 1886. Luxalt lencsetok, Herpes corneaeről, Szemdaganat képét mutató panophthalmitis, A phlyktaenás szembaj orvoslása és azacidum boricum beszórása, 1887. Sajátszerű látási művelet cataracta perinuclearisnál, Önként fejlődött panophthalmitis. Néhány érdekes szemsérülés, 1888. A látóideg megbetegedésének néhány ritkább esete, A senilis myopiáról, 1889. Orbitabajok, Klinikai közlemények, Ép szemek hermeticus befedése, Blenorrhoea neonati átvitele, 1890. Echinrococcus etrobulbaris, 1891. A hály-operatiok körül szerzett tapasztalatok 1880-tól 1890-ig, Szemben cysticercus, 1895. Pillaszőr a csarnokban, Idegen test okozta mydriasis spastica, Vérrel kitelő lencsetok, 1896. Ecchinococcus retrobulbaris, Blepharo-spasmus idiopathikus operált esete; a két utóbbi különnyomatban is megjelent). 1890. decz. népszerű felolvasást tartott az aradi Kölcsey-egyesületben, mely az Alföldben jelent meg.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me