Incze Béla (nagy-baczoni),

Full text search

Incze Béla (nagy-baczoni),
orvosdoktor, I. József kir. kincstári hivatalnok s Topler Róza fia s I. Sámuel ev. ref. pap és író unokája. szül. 1852-ben Kolozsvárt; középiskoláit az ottani v. ref. collegiumban végezte; a bölcseletet és orvosi tudományokat 1871–78-ban Bécsben hallgatta, ugyanott 1878. ápr. orvosdoktorrá avatták. Előbb az ottani közkorházban szolgált mint másodorvos, azután dr. Späth nőgyógyászati tanárnak magán assistense volt. 1873–74-ben a klosterneuburgi oenochemiai állomáson dolgozott br. Babó mellett és első írta le a kolozsvári Keletben a Philloxera vastatrix élet- és fejlődéstanát és felhívta a magyar kormány figyelmét ezen e veszélyesen terjedő szőlővészre. Kolozsvárra visszatérvén, az egyetemi szemészeti tanszék segédévé neveztetett ki; azonban még működése kezdetén visszalépett állásáról és magán gyakorlattal foglalkozott. 1879-ben Ó-Láposbányára (Szolnok-Dobokam.) m. kir. kincstári orvosnak neveztetett ki, hol jelenleg is működik. 1891-ben érdemei elismeréseül a megye tiszteletbeli főorvosának választatott. 1893–94-ben nagyobb külföldi tanulmányutat tett Svájczban, Olasz-, Franczia- és Németországban a védhimlőoltás körüli ismereteinek fejlesztése végett; ugyanazon czélból utazott 1895 őszén Belgiumba és Hollandiába.
Bécsi tartózkodása alatt levelezője volt több vidéki lapnak, így a Hódmezővásárhelynek és a kolozsvári Keletnek; főleg ez utóbbiba írt a bécsi társadalom- és művészetről. 1873-ban pedig azon lapnak világkiállítási tudósítója volt. Kolozsvárt a Család és Iskola közegészségügyi rovatának vezetője lett és több czikket írt a lapba: Rövidlátás az iskolában. Sexualis szervek működése a csecsemőkorban, Iskolaépítés stb.; ezeken kívül több fővárosi lapba írt névtelenül és németül a Corneliaba, A gyermekjátékokról.
Szerkeszti a negyedévenként megjelenő Védhimlő-oltás cz. orvosi szakközlönyt és oltó-intézeti Értesítőt 1896. márcz. 1. óta.
Nevét Intzének írja. Igy írják és írták az itt felsorolt Inczék is nagyrészt, de nem következetesen. Irodalmunkban is kétféleképen fordul elő ezen családnév.
Önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me