Hagara Viktor,

Full text search

Hagara Viktor,
jogi doktor, ügyvéd és volt országgyűlési képviselő, szül. 1848-ban Nagy-Szőllősön Ugocsamegyében; az egyetemi előadásokat Budapesten és Bécsben hallgatta, majd a jog- és államtudományi szigorlatokat és az ügyvédi vizsgát letéve, államtudományi s bölcseleti tanulmányok folytatása végett külföldi egyetemekre ment 1875-ben jött haza Nagy-Szőllősre, hol 1877 végeig mint tiszteletbeli megyei főjegyző működött. Ekkor a megye főjegyzőjévé választatott, mely állást 1887-ben a képviselői mandatummal cserélte fel. A szabadelvű párt soraiban foglalt helyet, tagja volt a kérvényi s póttagja az állandó igazoló bizottságnak. 1888-ban a kisdednevelők országos egyletének elnökévé, majd az országos kisdedóvó egylet választmányi tagjává választatott. E minőségben közreműködött a kisdedóvásról szóló törvényjavaslat szerkesztésénél és a képviselőházban ennek előadója is volt. Mint a képviselőház közoktatásügyi bizottságának tagja s előadója tevékeny részt vett minden közoktatásügyi s közigazgatási kérdés tárgyalásánál. 1889-ben a párisi nemzetközi kiállítas idején tanulmányutat tett a mezőgazdasági s közigazgatási szakban, megnézte a magdeburgi s windsori gazdasági kiállítást, valamint a párisi világkiállítást és ezekről a Nemzetben részletes leírást is közölt. Ugyanez alkalommal tagja volt a párisi nemzetközi béke-congressusnak, mely utobbiban tanusított munkásságáért a franczia kormány által a pour le merite agricol rendjellel tüntettetett ki. Egyidejűleg tüzetes tanulmányokat tett a franczia központi, megyei s községi administratio terén is. Az országos gazdasági egyesületnek igazgató tagja s a számvizsgáló bizottság elnöke. A kisdednevelők egyesülete által fenntartott Kisdednevelés cz. lap felügyelő bizottságának elnöke s a Köztelek cz. lap felügyelő bizottságának tagja.
Társadalmi s politikai kérdésekről írott czikkei a Nemzetben (H.) jegy alatt jelentek meg.
Sturm Albert, Uj Országgyűlési Almanach 1887–1892. 216. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me