Gerő Károly,

Full text search

Gerő Károly,
a budapesti villamos vasut titkára és szinműiró, szül. 1856. okt. 18. Hévízgyörkön Pestmegyében, hol atyja jelenleg is bérlő; a gymnasium alsó négy osztályát Aszódon végezte az ág. ev. iskolában, hol egyik tanára Csengei Gusztáv jelentékeny befolyással volt irói pályájára, az ötödik gymnasiumi osztályt Gyöngyösön a ferenczrendieknél, a többi osztályt Budapesten az ág. evangelikusoknál végezte, hol legtöbb befolyással volt reá tanára, Heinrich Gusztáv, kinek irodalomtörténeti előadásait később egyetemi évei alatt is nagy előszeretettel hallgatta. A jogi pályára lépvén, egy évig a kassai jogakadémián volt; azután visszatért a fővárosba, hol a jogi tanfolyamot elvégezte s letette az államvizsgát. De lelke inkább a szépirodalom felé vonzotta és sűrűn látogatta Greguss, Gyulai, Heinrich és mások aesthetikai, dramaturgiai s irodalomtörténeti előadásait. Mint másodéves jogász titkára, majd elnöke volt az ifjusági egyesületnek, mely politikai czélzattal akkor létesűlt, mikor Helfy Ignácz volt képviselőjelölt a Terézvárosban. E kört, mely a Helfy-kör elnevezést vette föl, később G. alakította át közművelődési egyesületté, melyben felolvasó estélyeket és műkedvelő előadásokat tartottak. A fővárosi szinházakat buzgón látogatta s különösen Tamássy József iránt rajongott. 1882-ben Evva Lajos, a népszinház igazgatója, szinházában hivatallal kinálta meg, melyet G. elfogadott és búcsut mondott az ügyvédkedésnek, melyhez soha sem volt kedve. 1886-ban a nemzeti szinház titkára lett és jelenleg a villamos vasúttársaság titkára.
Néhány költeményt irt, a versirással azonban fölhagyott; tárczái a Nemzetben (1885. 107. sz. Apróságok Tihanyi Miklósról), az Aszód és Vidékében (1885. Az első taps, visszaemlékezés) és a nagyváradi Szabadságban (1892. 120. sz. Kis madaram.) Később kizárólag a szinműirással foglalkozott.
Munkái:
1. Vadgalamb. Eredeti népszinmű 3 felv., zenéjét szerzé Szentirmay Elemér. Bpest, 1885. (Népszinház Műsora 14. Először adatott a népszinházban 1885. jan. 10.)
2. A Czigánybáró legujabb operette dallamainak szövege. Jókai Mór után ford. Bpest, év n.
3. Tunikás leányok, népszinmű a fővárosi életből, dallal és tánczczal 3 felv. Bpest, 1886. (Népszinház Műsora 15. Először adatott 1866. jan. 8.)
4. Túri Borcsa, ered. népsz. 3 felv., zenéjét szerzé Erkel Elek. Bpest, 1886. (Népsz. M. 18. Először adatott 1883. okt. 5.)
5. Az eladó leány, eredeti vigj. 3 felv. Bpest, 1883. (Nemzeti Szinház Könyvtára 161., a gróf Teleki alapítványból száz aranynyal jutalmazott pályamű. Először adatott 1888. decz. 7.)
6. Az uzsai gyöngy, ered. népsz. 3 felv. Bpest, 1889. (Népszinház Műsora 20. Először adatott 1888. szept. 29.)
7. A kis madaram, eredeti népdalokkal 3 felv. Bpest, 1892. (Népsz. Műsora 23. Először adatott 1892. jan. 22.)
Többi szinművei: A kirchfeldi pap, népszinmű dalokkal 4 felv., irta Anzengruber L., ford. (először adatott a budapesti népszinházban 1884. nov. 7.), Angyal és ördög, ered. népszinmű dalokkal 3 felv., zenéje Lányi E.-től; (Először adatott 1887. jan. 21.) A vadonban, pályadíjat nyert dráma (először adatott a nemzeti szinházban 1892. ápr. 8.)
Figyelő XV. 317. XVI. 76. XVII. 399. XVIII. 239. XX. 239. XXII. 239.
M. Könyvészet 1885–86. 1888–89. 1892.
Egyenlőség 1891. 4. sz. (dr. Feleki Sándor.)
1892: A Hét 15. sz. arczk.
M. Salon XVIII. arczk.
Ország-Világ 14. sz. arczk.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me