Geőcze Sarolta (szendrői),

Full text search

Geőcze Sarolta (szendrői),
polgári leányiskolai igazgató, G. Bertalan ügyvéd és felső-őri Berta Erzsébet leánya, előbbinek unokahuga, szül. 1862. decz. 27. Bacskában Zemplénmegyében; édesanyja halála (1869) után két évre Pestre vitték tanulni; azontúl otthon nevelkedett. 1882-ben a budai elemi képzőbe, 1883-ban a budapesti polgári képzőbe lépett. 1886-ban a brassói állami polgári leányiskolához neveztetett ki; 1888-ban ezen iskola vezetője lett. 1892-ben megbízták őt a komáromi állami polgári leányiskola szervezésével; azóta ott működik.
Programmértekezései a brassói állami polg. leányiskola Értesítőjében (1888. Az egészségtani oktatás a leányiskolában, 1891. Visszapillantás a brassói áll. p. leányiskola 10 éves multjára), a komáromi áll. p. leányiskola Értesítőjében (1893. A komáromi áll. p. leányiskola keletkezése), czikkei a Pesti Naplóban (1888. Sinaia), a Magyar Szalonban (1888. IX. Hogy támad a népdal?), a Borsszem Jankóban (1889–93. apró közlemények: Sanyaró Vendel, Czenczi-néni stb.), az Egészségben (1889. Levél Trefort miniszterhez), az Iskola és a Szülőházban (1890. Mi az oka annak, hogy az itteni gyermekek nyelvérzéke oly feltünően fejletlen, és mi módon lehetne e bajon segíteni), a Nemzeti Nőnevelésben (1890. Népköltési gyűjtemények az iskolában), a Természettudományi Közlönyben (1890–92. 1894. fordítások Tarde, Abel, Berthelot, Brückner és Varigny után), a Brassó cz. lapban (1880–91. A Mária-Dorothea egyesület sat.), a Budapesti Hirlapban (1890. 129. sz. Fazekas Mihály és Ludas Matyija, 1891. 323. sz. A hegyek története, 290. sz. Magyarország madárvilága, 364. sz. Washington Jrwing, 1893. Társadalom és nőnevelés) a Kis Lapban (1890. mesék, allegóriák), a Fővárosi Lapokban (1890. Uj Paraenézis), a Magyar orvosok és természetvizsgálók Munkálataiban (1892. Természettudomány és társadalom), a Magyar Paedagógiában (1892. A leányok középfokú oktatásáról, 1894. Egy kitünő franczia ifjúsági irat), az Ungban (1893. 17. sz. Magyarország mai társadalmi viszonyai és a nőnevelés), a Hazánkban (1894. Az élet művészete, Egy kis programm, Izlés, divat.)
Munkái:
1. A hegyek története. Elisée Reclus után ford. Bpest, 1892. (Természettudományi Társulat Kiadványa XLIV. Ism. Nemzet 91. sz. Budapesti Szemle.)
2. Brehm, E. A., Az északi sarktól az egyenlítőig. Ford. Bpest, 1892. (Természettud. Társ. Kiadványa, a néprajzi részt, VII–XIII. fejezeteket, a többit Paszlavszky József ford.)
3. Cherbuliez, Művészet és természet. Bpest, 1893. (M. tud. Akadémia könyvkiadó vállalata. Uj folyam XVI. Ism. Bud. Szemle LXXVIII.)
4. Számtani ismeretek a nőnevelés szolgálatában. Bpest, 1893. (Különnyomat a Nemzeti Nőnevelésből 1891–93.)
Nagy Iván, Magyarország Családai IV. 432. l. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me