Gámán Zsigmond,

Full text search

Gámán Zsigmond,
kereskedelmi s iparkamarai titkár, 1829. márcz. 2. Kolozsvárt, hol a lyceumban végezte iskoláit. 1849-ben a honvédek közé állott be s Kemény Farkas ezredes segédtisztje lett. A zsibói fegyverletétel után rövid ideig Aradon tartózkodott; azután besorozták osztrák katonának és 1850 májusig mint közlegény Olaszországban szolgált. Innét haza tért Kolozsvárra s a nemsokára felállított kereskedelmi s iparkamaránál 1851-ben jegyzői állást nyert, mely intézetnek 1855 óta titkára. A kolozsvári első iparkiállítási bizottságnak 1857-ben titkára volt. 1858-ban a hitelintézet létesítésén fáradozott, mely mint kisegítő takarékpénztár azon évben megalakult. Sokat küzdött az erdélyi vasút létesüléseért; az újabb időben keletkezett pénzintézetek alakításában is tevékeny részt vett; azoknál mint igazgatósági tag szerepel és a hitelbanknál a titkári teendőket végzi. Mint közgazdasági előadó ő indítványozta a kolozsvári ipartanműhelyek fölállítását.
A kolozsvári Hon és Külföldnek 1846–49-ben rendes munkatársa volt (fordításokkal németből), e mellett a Győri Közlönybe is dolgozott; 1848-ban a kolozsvári Ellenőr szerkesztőségébe lépett; czikkei a Budapesti Viszhangban (1852. franczia beszély), a kolozsvári Heti Lapban, melynek segédszerkesztője volt (1853. 30. sz. Napoleon első szerelme, 33. sz. Kőváry, Erdély Földe ritkaságai ism. és más könyvism. 33–34.; 61–63. sz. beszélyek, 75. sz. Bukarest alapítása, 1854. 4–7. sz. ered. elbeszélés, 39. sz. A törökök vallása, 70., 71., 80–83. ford. beszélyek, 92. sz. Egy szó a szinházi nyugdíjintézet ügyében); az Országos Nagy Naptárban (1858. Erdély bányászata), a Kolozsvári Közlönyben (1858. 90. sz. és 1858. 19. sz. A kisegítő pénztár-egylet Kolozsvárt, 1859. 87. sz. Két új törvény az iparkészítmények védelmére, 1860. 11. sz. A kisegítő pénztár elnöki beszéd ismertetése, 60. sz. Az erdélyi katastralis munkálatokról, 70., 73., 75., 80. sz. A közvetett adókról 1847-től 1859-ig), a Korunkban (1862. 149. sz. Vasútügyről, 137. sz. és 1864. 4. sz. vezérczikkek ugyan ezen tárgyról és egyéb czikkeket is irt a lapba 1860 óta, midőn a lap megindult, többnyire névtelenül), az Erdélyi Postában (1863. névtelenül: Az erdélyi vasút ügye, Az erdélyi országos közalapok, Kolozsvári fecsegések, tárczasorozat); a Kolozsvárban (1887. 300. sz. melléklet, hogy fogtam el Szilágyi Sándort?) Szindarabokat is fordított magyarra, így Atar Güll, dr. 4 felv. (1851. szept. 6. adatott először Kolozsvárt); Arabella vigj. 3 felv. (Budapesten a nemzeti szinházban 1852. jún. 11. adatott először, aztán Kolozsvárt is); a 70-es 80-as években pedig a következőket fordította: Három gyertyatartó, vigj. 1 felv., Hadicsel, vigj. 1 felv., Két apród, vigj. 1 felv., Künnszorúlt nő, vigj. 1 felv., Csak gyermek, vigj. 2 felv., Bagdadi herczegnő, Dumas Sándor után, vigj. 3 felv., A nagy bácsi végrendelete, vigj. 3 felv. (másokkal együtt fordította, előadták 1880. április 9. Kolozsvárt).
Munkái:
1. Bizottmányi jelentés az erdélyi gazdasági egylet és a kolozsvári kereskedelmi s iparkamara által Kolozsvártt nov. 18–23. napjain 1857. rendezett gazdászati és iparkiállításról. Szerkeszté... Kolozsvár. 1858.
2. Helységnévtár. Királyhágón inneni rész. Erdély minden községének betűrendes névtárával. Kolozsvár, 1861. (2. kiadás Kolozsvár, 1863.)
3. A dara-kenyér (Graham-Brod) alkatrészei, készítésmódja, jelentősége az egészségre és története. Vogel H. után ford. Kolozsvár, 1873.
4. A kolozsvári kereskedelmi és iparkamara véleményes jelentése a Romániával kötött 1876-ki kereskedelmi szerződés felett. Kolozsvár, 1885. (Többekkel együtt, névtelenül.)
Szerkesztette Kolozsvárt a Hivatalos Értesítőt 1862-től 1872-ig; 1863. okt. 1. az Erdélyi Posta cz. lapot indította meg, mely hetenként ötször jelent meg, de azon év végén megszünt; az Unio cz. politikai s közgazdasági lapot 1867. júl. 1-től 1868. júl. 15-ig, mikor az a Kolozsvári Közlönynyel egyesült.
A kereskedelmi s iparkamara jelentései, melyeket évenként a kereskedelmi miniszterhez terjesztenek föl, szintén nagyrészt az ő munkája.
Szinnyei Könyvészete.
Petrik Bibliogr.
Gelléri Mór, A magyar ipar uttörői 308. l. arczk.
P. Napló 1893. ápr. 9. sz. melléklete és Ürmössy Lajos szives közlése.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me