Éber Nándor,

Full text search

Éber Nándor,
országgyűlési képviselő s hirlapiró, szül. 1825-ben Budán, hol akkor atyja Eberl János számvevőségi tanácsos volt a m. kir. udvari kincstárnokságnál; a jogi tanfolyamot a pesti egyetemen végezte s az akkor igen kevés magyartól fölkeresett diplomatiai pályára szánta magát és e végből a bécsi keleti akadémiába lépett. Alig végezte be az évi tanfolyamot s volt néhány hónapig a külügyminiszteriumban gyakornokul alkalmazva, jeles képzettségének azonnal pálya nyilt, midőn 1848. elején a konstantinápolyi követséghez titkárrá neveztetett ki; a márcziusi napok után, ott hagyva állását, haza jött és szolgálatát a hazának ajánlotta fel; először a honvédelmi bizottmány mellett nyert alkalmazást; Debreczenben a forradalmi miniszterium 1849. ápr. 14. után megalakulván, a magyar külügyminiszterium szervezésében mint elnöki titkár vett részt gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter alatt. Világos után ő is külföldre menekült és Konstantinápolyban folytatta életét, hol a kelet társadalmi, politikai és diplomatiai viszonyait tanulmányozta. 1851-ben Angolországba ment s itt a katonai tudományok elméleti tanulására adta magát. Politikai, diplomatiai s egyre gyarapodó katonai ismereteit önfentartására hasznosítandó, a hirlapirodalom terén kezdett működni s a Times munkatársa lett, mely őt az épen kiütött keleti háború szinhelyére küldötte, mint rendes levelezőjét. Éber először is a török sereghez csatlakozott, mely Omer pasa vezérlete alatt a Duna-vonalt védte az oroszok ellen, s ott minden nagyobb ütközetben rsézt vett. Itt megismerkedett Fuad pasával, kit Epirusba és Thessaliába követett s kinek utóbb tábori főnöke volt. Itt ezredesi ranggal és jó sikerrel vezette a harczot a betört görög csapatok ellen, folyvást forgatván a tollat is, mikor a kard pihent. A háború bevégeztével, melyben mindvégig s nevezetesen Sebastopol ostromában is részt vett, huzamosabban maradt még keleten, mint fő tudósító, hozzáérkeztek a levelezők táviratai s levelei, melyeket összeállítve elküldött a Timesnek. 1859-ben Olaszországba küldték; a franczia s olasz főhadiszállásokon tartózkodott mint a Times levelezője, egyszersmind a magyar komité megbizottja is volt s részt vett a magentai és solferinoi döntő ütközetekben. A villafrankai béke után sem maradt tétlen a magyar édekben; Garibaldi nagy vállalatához csatlakozva, részt vett Türrel együtt a szicziliai dicső s eredménydús expeditióban, nevezetesen Palermo bevételében is. Dandárparancsnokká neveztetvén ki, az első alakuló dandár parancsnokságát vette át, s oly sikeresen vezette azt, hogy Capua előtt, a szintén parancsa alá rendelt legióval együtt eldöntötte a végső csatát. A hadjárat befejeztetvén, beadta lemondását az olasz seregnél. Ettől kezdve 1867-ig Angol-, Franczia- és Olaszországban működött, részint hirlapirói szerepét folytatva, részint politikai s diplomatiai ismereteit és összeköttetéseit igyekezve fölhasználni Magyarország érdekbéen. A koronázás után ő is visszatért hazájába; a Times levelezői tisztét haláláig megtartva, elhatározta, hogy tehetségeit s tevékenységét ezentúl kizárólag hazájának s a reform-politikának szenteli. Nehány hirlapi czikkével csakhamar feltünt. Az anyagi téren a magyar-angol bank alapításában való részvétével tüntette ki magát és összehivatván az országgyűlés Szék város Erdélyben választotta meg képviselőjének, hol programmbeszédet tartott, melyben határozottan a közjogi alap mellett nyilatkozott és a reformokat hangsúlyozta. A Deák-pártnak volt tagja; a delegácziónak is tagja volt, hol főleg a hadügyi s külügyi kérdésekben szakavatottan szólalt fel. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnöknek igen bizalmas embere lett és e bizalmas viszony annak külügyminisztersége alatt is fennmaradt. Utóbbi években Szebenmegye szászsebesi kerületét képviselte. 1883-ban az osztrák államvasúttársaság magyar vonalainak igazgatótanácsába választották. Nőtlen maradt és a társaskörben, művészetben, különösen a zenében keresett szórakozást; a szinház látogatói jól ismerték, mert minden este ott volt valamelyik szinházban. Végre viseletében, szavaiban az elmezavar tünete mutatkoztak és elméje mind jobban és jobban elhomályosult; tépett lelki állapota idézte elő halálát. 1885. febr. 27. este szinházba készült; a mint másodemeleti lakásának folyosójáról a lépcsőhöz ért, egyszerre megtántorodott, neki bukott a lépcső korlátának és azon keresztül alázuhant. Temetésén márcz. 3. Brinsley Rikhárd, a Times levelezője angol beszédet mondott, nagy elismeréssel emlékezvén meg az elhunytról, ki mindig hű tolmácsa volt Magyarországnak és megtanította az angolokat, hogy tiszteljék Széchenyit s Deák Ferenczet.
Munkái:
1. A honvédelmi szervezésről. Pest. 1868. (Különlenyomat a Századunk-ból.)
2. Az őszi gyakorlatok és a honvédség. U. ott, 1871.
Schematismus Hungariae 1828. 135.
Vasárnapi Ujság 1869. 26. sz. arczk. 1885. 10. sz.
Szinnyei Könyvészete.
1885: Egyetértés 58. sz. Ország-Világ 10. sz. arczk. P. Napló 58. 59. sz. és gyászjelentés.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT