Cherny József,

Full text search

Cherny József,
jogtudor és egyetemi tanár, szül. 1812. jan. 28. Szakolczán Nyitramegyében, jó módú polgári szülőktől; szülővárosában a gymnasium négy osztályát, az 5. és 6. osztályt Esztergomban járta; 1828-ban a szent Benedekrendbe lépett Pannonhalmán, hol a növendékévet és a bölcseleti osztályokat végezte. Néhány évvel ezután a rendből kilépett és a győri jogakadémia hallgatója lett; ezt elvégezvén, Pestre ment ügyvédi gyakorlatra; itt nyert ügyvédi s jogtudori oklevelet. Ezután több évig előkelő családoknál nevelősködött. Időközben Szentes városa jegyzőjévé választotta meg; később ezen hivatalát a temesvári kerületi táblánál referensi állással cserélte föl. Három évi szolgálata után a temesvári püspöki lyceumhoz az egyházjog ny. r. tanárának hivatott meg. A lyceum 1848-ban feloszlatattván, Ch. Kassán mint gyakorló ügyvéd telepedett le; 1860-ban az ottani jogi akadémiához neveztetett ki tanárnak; 1861. decz. 7. a pozsonyihoz helyeztetett át, hol a római s egyházi jogot tanította s az államvizsgálati bizottság tagja volt. 1863. szept. 14. a budapesti egyetemhez neveztetett ki tanárrá az egyházjog és hűbérjog, később a római jog előadására. 1867–70-ig a jogi kar dékánja volt. Meghalt 1886. aug. 12. Budapesten.
Munkái:
1. Beszéd, melyet 1867-ben a m. tud. egyetem jogi és államtudom. kara megalapításának kétszázados évnapján tartott. Buda, 1867.
2. Emlékbeszéd néhai Vizkelety Ferencz volt egyetemi rendes jogtanár felett 1876. máj. 10. Bpest, 1876. (Egyetemi beszédek 1875–76. II.)
M. Könyv-Szemle 1876. 243.
Petrik Könyvészete.
Ortvay, Száz év egy hazai főiskola életéből 143.
Egyetértés 1886. 223. sz.
Jogtud. Közlöny 1886. 34. sz. (dr. Kovács Gy.) és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me