Bozóky János (bozóki),

Full text search

Bozóky János (bozóki),
reáliskolai igazgató-tanár, B. Mihály maróti kántor unokája és B. Alajos akadémiai igazgatónak testvérbátyja, szül. 1838. máj. 5. Budán, hol tanulmányainak egy részét is végezte. Atyja 1856-ban elhalálozván a fiú kis örökségével együtt Kalis Tivadar szinészhez került, ki őt a szinészetre és franczia nyelvre tanította, mire egy ideig mint szinész bejárta Cseh- és Morvaországot. Haza kerülvén 1859-ben a sümegi alreáliskolánál a magyar nyelv, földrajz és történet helyettes tanára lett és a sümegi polgári kört alapította; a hatvanas években az alsó- és felső reáliskolára a modern nyelvekből és a földrajz- és történelmi szakcsoportból képesítést nyert. Ebben az időben a Vasárnapi Ujságban felhivta a magyar közönséget Virág Benedek elhagyatott sirjára a Krisztinavárosi temetőben, melyre ennek következtében az öreg Reseta János egyetemi tanár díszes emléket készíttetett. 1869-ben a nagy-kállói reáliskola szervezésével bizatván meg, ezen intézetnek igazgató-tanára volt. 1872. aug. a budapesti V. kerülti főreáliskolához tanárrá neveztetett ki; de mielőtt állását elfoglalhatta volna, azon év nov. 25. fekete himlőben meghalt Nagy-Kállóban.
Számos czikket irt német nyelven a vegetarianismusról, melynek egy ideig buzgó hive volt; német versei közül több jelent meg és néhány magyar verse a Vasárnapi Ujságban látott napvilágot.
Munkája: Koronázás-könyv. Pest, 1867.
Szerkesztette a nagy-kállói alreáliskola Értesítőjét 1871. és 1872-ben.
Kéziratban német versei a család birtokában.
Nagy-Kállói alreáliskola Értesítője 1873. 21. l.
Petrik Könyvészete és fia dr. B. Endre szives közlése.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me