Bárány Péter (debreczeni),

Full text search

Bárány Péter (debreczeni),
Széchenyi Ferencz gróf titkára, szül. Miskolczon nemes szülőktől; miután tanulmányait a pesti egyetemen végezte, azon 30 magyar arany jutalom elnyerése által vonta magára 1791. jan. 22. a figyelmet, melyet Görög és Kerekes Bécsben a magyar nyelven készítendő legjobb psychologiai munkára kitűztek; ezen munkája azonban kéziratban maradt. Egy időben az alsóbb és felsőbb tudományokat is tanította, majd a gróf Széchenyieknél mint gazdasági főtiszt működött; utóbb Borsodmegyében hivataloskodott, azután Bretzenheim herczegnél mint a sárospataki és regéczi uradalmak gazdasági igazgatója lett alkalmazva; végre a Szepessy Ignácz-féle püspöki javak praefektusa volt. Meghalt 1829. jul. 10. Uj-Aradon, Temesmegyében.
Jutalom felelet a magyar tudós társaság felállitása iránt cz. értekezése megjelent a Hadi s más Nev. Tört. 1791. mellékletén. A Tudományos Gyűjteménynek volt munkatársa.
Munkái:
1. A magyar anyáknak az országgyűlésére egybegyült ország nagyjai s magyar atyák elejébe terjesztett alázatos kérések. (Pest), 1790. (Névtelenül. Következő évben Neustädternek német fordításában is megjelent.)
2. A köznép megvilágosodásáról. Ewald I. L. után németből ford. Bécs, 1791. (Némelyek Nagy Mihálynak tulajdonítják a ford.)
3. A talált gyermek. Vigj. 5 felv. szabadon ford. gr. Brühl Fr. után németből. Pest, 1792. (Magyar Játékszin I. kötet. 1. darabja. Először adatott Budán 1792. máj. 5.; ez volt akkor ott az első színi előadás; még 1793–94, 1810. és 1833. nov. 26. is előadták Budán.)
4. Ének mélt. gr. Batthyány Miklósnak és mélt gr. Széchenyi Francziska k. a. mennyegzői örömnapjára. Sopron, 1802.
Kéziratban: Korvinus Mátyás, egy vitéz nemzeti szomorúval elegyes vígjáték 5 szakaszban, tört. jegyzetekkel együtt. Vertesz Frigyes után magyarúl kidolgozta (1790. Censurai példány, ezen utóirattal: non admittitur, a m. n. muzeum kézirattárában.)
Hadi s más nevezetes Történetek 1790. 742. 1791. 89. l.
M. Hirmondó 1792. I. 672. l.
Horányi, Memoria I. 282.
M. Teátromi Kalendáriom 1795.
Katona, Historia Critica XLI. 557. l.
Catalogus Bibl. Hung. Fr. Com. Széchenyi I.
Tudom. Gyűjt. 1829. IX. 106.
Hazai s Külf. Tudósítások 1829. II. 8. sz.
Kis János Emlékezései I. 55.
Beöthy Zsolt, Szépprózai elbeszélés II.
Figyelő V. 213. XIX. 302.
Ballagi Géza, Politikai Irodalom 508. 509. 621.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me