Bán Zsigmond,

Full text search

Bán Zsigmond,
jogtudor, szül. 1852. nov. 2. Iszka-Szent-Györgyön, Fejérmegyében; középiskoláit Székes-Fehérvárott végezte, mire a budapesti egyetemen jogot hallgatott, s jogtudori oklevelet nyert. Jogi tanulmányai közben a műtörténelemmel is foglalkozott, rajzolt, festett és mintázott. 1880-ban beutazta Német- és Francziaország nagy részét és ez idő alatt a műtörténetet és a művészetek technikáját tanulmányozta; Párisban 6 hónapot töltött és a szép-művészetek iskolájába is eljárt. Párisból hazatérve, ügyvédi irodában nyert alkalmazást és legtöbb idejét a polgári perrend elméletének és a jogpolitikának szentelte. 1877. végén a 48. gyalogezrednél mint egy éves önkéntes befejezte katonai szolgálatát, hadnagygyá lett kinevezve s mint ilyen részt vett a bosnyák hadjáratban. Jelenleg Budapesten lakik és jogi tanulmányain kivül a festészettel is foglalkozik.
Jogpolitikai czikkei az Ügyvédek Lapjában jelentek meg 1885-ben Verus álnév alatt. 1886. aug. az igazságügyi miniszterhez a budapesti járásbiróságoknak szakbizottságokká leendő átalakitása tárgyában egy memorandumot nyujtott be; az itt kifejtett nézetek a jogisajtóban és a napilapokban is tárgyaltattak. Társadalmi czikkei a Pesti Hirlapban jelentek meg neve aláirásával; többek közt: Középületeinkről és Játékdühről (1889. 232. 279.)
Munkái:
1. Nyilt levél igazságszolgáltatásunk tárgyában. Szentgyörgyi Imre ő méltóságához. Bpest. 1885. (Verus névvel, kiméletlenül kelt ki az akkori viszonyok ellen és a röpirattal sokat foglalkoztak a hirlapok.)
2. Nyilt levél a horvát biróságok visszaéléseiről. Gróf Khuen-Héderváry Károly... Horvátország bánjához. U. ott. 1886. (Verus névvel.) E röpiratban a horvát biróságok azon visszaéléseit tüntette fel, melyeket különösen a magyar biróságok megkereséseinek végrehajtása körül követtek el; e röpirat úgy a hazai, mint a külföldi sajtóban bővebb vita tárgyát képezte.
3. A magyar vasuti jog. U. ott, 1886. (Dr. Eulenberg Salamonnal együtt. A vasuti jog terén nálunk ez az első munka. Ism. Jogtudom. Közlöny.)
M. Könyvészet 1885. 83. 1886. 30. 125. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me