Balogh Péter (papi),

Full text search

Balogh Péter (papi),
okleveles gazda és erdész, papi Balogh Ferencz megyei tisztviselő s földbirtokos fia, szül. 1825. jún. 3. Miskolczon, Borsodmegyében; középiskoláit az eperjesi ág. ev. főiskolában végezte. 1840–43-ban a bécsi műegyetemen folytatta tanulmányait; 1843–45-ben a pozsonyi ág. ev. főiskolában a jogot tanulta; 1846–48-ban a würtembergi hohenheimi gazdasági akadémia hallgatója volt. Közben gazdasági ismeretek szerzése végett beutazta a német birodalmat, Svájczot, részben Franczia- és Olaszországot. 1848. szept. tért vissza hazájába s mint honvéd részt vett a szabadságharczban. A világosi fegyverletétel után visszavonultan élt Munkácson, hol atyja a Schönborn grófi uradalomban uradalmi kormányzó volt. 1850. okt. a kassai kerületi földadó becslési munkálatokhoz hivatott meg s e téren 17 évig működött. 1867 elején a debreczeni felsőbb tanintézet igazgatójának neveztetett ki. 1870. jun. betegeskedése miatt Budapestre költözött és 1872. jul. 1-től a mezőhegyesi ménestelep jelöltetett ki működése teréül, hol 1884. nov. haváig tartózkodott. Ezután a Budapest melletti Uj-Harasztiba vonult vissza, hol a mezei gazdaságnak él. Több hazai s külföldi tudományos és szakegyletnek alapító s rendes tagja.
Gazdasági czikkei megjelentek a Gazdasági Lapokban (1867–68.), Falusi Gazdában (1867–68.), Kertész Gazdában (1867–68., 1871.), Erdészeti Lapokban (1869.) sat.
Munkái:
1. Beszéd, melylyel a debreczeni fensőbb gazdasági intézetet 1868. okt. 22. megnyitotta. Debreczen. 1868.
2. Die nordamerikánische Zucherfabrikation aus Sorgho und Imphy. Debreczin u. Nyiregyháza, 1868. (Löffler Károly tdr.-al együtt.)
3. Unser kleines Landgut und seine Einkünfte. Berlin, 1869. (A 84. angol kiadás után Löfflerrel együtt.)
4. Katalog der zur breslauer landwirthschaftl. Producten-Ausstellung eingesandten Gegenstände. Breslau, 1869.
5. A komló okszerű termelésének kézikönyve. Pest, 1871. (Földm. m. k. miniszterium által államdíjjal koszoruzott pályamunka.)
6. A lótenyésztés okszerű kezelésének kézikönyve. U. ott, 1872. (Földm. miniszt. által külön díjazással kitüntetett pályamunka.)
7. Mezőgazdasági vegytan. Tervezet. U. ott, 1872. (Term. Társ. által külön díjazott pályamunka.)
8. Titkári jelentés a csanádmegyei gazdasági egyesület 1875–76. működéséről. Makó, 1876.
9. Titkári jelentés a csanádmegyei gazd. egyes. 1876–77. működéséről. Arad. 1877.
10. Mezőhegyes az 1876 évnek kezdetén. Véleményes jelentés. U. ott, 1877.
11. Titkári jelentés a csanádmegyei gazd. egyesületnek első tiz évi munkásságának eredményéről. U. ott. 1878.
12. Néhány őszinte szó Csanádmegye gazdaközönségéhez. U. ott, 1879.
13. Beszéd, melylyel Csanádmegye ujonnan kinevezett főispánját kriviniai Lonovics Ferenczet ünnepélyes bevonulása alkalmával Mezőhegyes határánál fogadta. U. ott, 1879.
14. Nyilt levél Justh Gyulához. Makó, 1883.
Kéziratban: Tervezet egy mezőgazdasági naptár egybeállításához 1872. (A földm. miniszterium részéről államdíjjal jutalmazott pályamunka, a nevezett miniszterium tulajdona.) A mezőgazdasági hitelszövetkezetekről.
Könyvtárának, mely mezőgazdasági és természettudományi munkákból áll, nagy terjedelmű czím- és tárgyjegyzéke (sajtó alá készítve); végre önéletrajza.
Szinnyei Repertóriuma Term. és Könyvészete 35. 463.
M. Könyvészet 1877., 1879. és önéletrajzi adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages