Balogh János (galanthai),

Full text search

Balogh János (galanthai),
Bars-megye alispánja s követe, előbinek fia, szül. 1796. febr. 22. Nagy-Endrődön, Bars-megyében; iskoláit elhagyva előbb huszár, majd Bars-megye tisztviselője, 1842–45-ben alispánja s 1832-től országgyűlési követe volt. A nemzetgyűlésen is Bars-megyét képviselte, azután mint őrnagy harczolt és kormánybiztos lett. A szabadságharcz után Bem csapatával Viddinbe menekült; onnan Aleppóba internálták. 1859-ig élt számkivetésben; ekkor haza jött, de elfogták, azonban csakhamar szabadon bocsátották és az 1861. országgyűlésen mint Bars-megye képviselője utolszor lépett föl a nyilvános pályán. Ekkor visszavonult Érsekujvárra, hol 1872. jan. 11. meghalt.
Mint szónok atyjának szellemével és ékesszólásával szerepelt és beszédei szintén az országgyűlési Naplókban jelentek meg. Egy levelét, melyet Füstről 1838. decz. 14. irt b. Wesselényi Miklósnak, a Történeti Lapok közlik (I. 1874. 24. sz.)
Arczképe Ruprecht által rajzolva s kőre metszve (ivrétb.) 1835-ben Pesten, ugyanez 1836-ban a Regélő mellett 8-rétben és a Rajzolatok mellett 4-rétben jelent meg.
Regélő 1836. 5. sz. arczk.
M. Hirlap 1851. 568. sz.
Nagy Iván Magyarország Családai I. k. és Pótlék-kötet.
Vasárnapi Ujság 1872. 7. sz. arczk.
Hazánk s a Külföld 1872. 6. sz. arczk. (Hőke Lajos.)
Budapesti Közlöny 1872. 17. sz.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me