Balits Antal,

Full text search

Balits Antal,
hittudor, győregyházmegyei áldozó pap és hittanár, szül. 1840. szept. 18. Pinnyén, Sopronmegyében, hol atyja jegyző és néptanító volt; a gymnasium öt osztályát Sopronban, a többit mint növendékpap Győrött végezte; a theologiát a bécsi Pazmanaeumban hallgatta. Pappá szenteltetvén 1864-ben Nagy-Martonban, Sopronban, Rajkán, Rába-Szent-Mihályon és Győr-Ujvárosban mint segédlelkész alkalmaztatott. 1870-ben Bécsben hittudor lett; ugyanazon évben a győri nagyobb papnevelőben az ó- és ujszövetségi bibliai tudományok ny. r. tanárává és tanulmányi felügyelővé léptettetett elő. 1871–76-ig a győri szent széknél mint tiszti ügyész és szegények ügyvédje is működött. 1876-ban a papnevelői tanulmányi felügyelőségtől fölmentetett s ugyanazon évben a budapesti egyetem hittudományi kara által a tudorok sorába felvétetett. 1877-ben hittanári hivatala megtartása mellett jogakadémiai hitszónokká, 1882. zsinati vizsgálóvá s 1883. szentszéki ülnökké neveztetett.
Czikkei s értekezései a következő lapokban s folyóiratokban jelentek meg: Egyházi Közlöny (1872. Ikvay név alatt), Irodalmi Értesítő (1875.), Religio (1875–81.), Havi Közlöny (1880.), Kath. Theol. Folyóirat (1883.) és több beszéde a Borromaeus cz. hitszónoklati folyóiratban.
Munkái:
1. Hét nagybőjti szent beszéd. Győr, 1880.
2. Egyházi beszéd, melyet 1880-ban sz. István király ünnepén Budapesten a helyőrségi templomban tartott. U. ott, 1880.
3. A kath. egyház és ellenei. Előadva hét nagybőjti és egy Silvester esti sz. beszédben. U. ott, 1883.
4. Nagybőjti szent beszédek. U. ott, 1890.
Schematismus Jaurinensis 1878.
M. Könyvészet 1880.
Némethy Lajos, Dicsbeszédek.
Catalogus Bibl. Joan. Card. Simor 74. és önéletr. adatok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages