Wagner Lilla

Full text search

Wagner Lilla (Bp., 1903. szept. 16.London, 1978. jan. 22.): író, pszichológus. A szegedi egy.-en filozófiát, pszichológiát és esztétikát hallgatott s a bölcsészeti tudományokból doktorált (1926). A 30-as években tagja volt a Magy. Pszichológiai Társ.-nak és a Vajda János Társ. elnöki tanácsának. Jogi és lélektani tanulmányai mellett szépirodalmi művei is megjelentek. 1951-ben férjével, Vészi Mátyással Angliában, Londonban telepedett le, itt könyvtáros, tudományos asszisztens, majd mint a brit Psycho-Analytic Society tagja, gyakorló pszichoanalitikus 1977-ig. Tanulmányai jelentek meg angol, amerikai és német szakfolyóiratokban. Írta és szerk. Freud összes műveinek német nyelvű indexét (1968). M. nyelven írt művei közül kiemelkedik Petőfi költészetének pszichoanalitikus megközelítéssel való értékelése. Több lélektani és jogi tanulmánya jelent meg. – F. m. Az ügyvédi hivatás művészetéről (Vészi Mátyással, Bp., 1929); Júlia, Augustus leánya (r., Bp., 1931); A császár leánya (r., Bp., 1933); A kitagadott asszony (r., Bp., 1934); Ürmös (versek, Bp., 1940); Fából-vaskarika (mesék, Bp., 1940); Alexandriai Szent Katalin (r., Bp., 1943); A lélektani antropológia vázlata (Bp., 1946); A negyedik Petőfi (London, 1972); Irod. Hanák Péter: A nélkülözhetetlen bírálat (München, 1983).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me