Verzár Frigyes

Full text search

Verzár Frigyes (Bp., 1886. szept. 16.Arlesheim, Svájc, 1979. márc. 13.): orvos, fiziológus, az MTA tagja (t. 1973). Oklevelét Bp.-en szerezte. 1918-tól a debreceni egy. orvosi karán a Kórtani Intézet, emellett az Élettani Intézet vezetője. 1920-21-ben a kar dékánja, 1927-28-ban az egy. rektora. Megtervezte a tihanyi Biológiai Kutatóintézetet, és az építkezés befejeztével, 1926-tól az intézet vezetője. 1930-ban hívták meg a bázeli egy.-re, ahol az Élettani Intézetet vezette. Bázelből 1938-ig irányította a tihanyi intézet általános biológiai osztályának munkáját. Nyugalomba vonulása után kezdte meg a bázeli Kísérletes Gerontológiai Kutatóintézet szervezését. 1942-től vett részt az Egészségügyi Világszervezet jogelődjének munkájában. A háború után a táplálkozási programot kidolgozó bizottság elnöke volt. Fő kutatási területe az izom-fiziológia, a bélből történő felszívódás, a hormonok és a vitaminok közötti kapcsolatok, az endokrin mirigyek működése. Új megállapításokat tett az öregedési folyamat lényegét illetően. Számos m. és nemzetközi tudományos társaságban, szervezetben töltött be vezető tisztséget. – F. m. Életről, betegségről és halálról (Bp., 1924); Die Funktion der Nebennierenrinde (Basel, 1939); Theorie der Muskelkontraktion (Basel, 1943); Lectures on experimental gerontology (Springfield, Illinois, 1963); Absorption from the intestine (New York, 1967).– Irod. Árvay Sándor: V. F. (Orv. Hetil., 1979); Rex-Kiss Béla: Adatok V. F. életművéhez (Orv. Hetil., 1981).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me