Veress Sándor

Full text search

Veress Sándor (Sarkad, 1828. dec. 3.Bukarest, 1884. okt. 27.): mérnök. ~ Endre és Ferenc apja, Ferenc (1830 – 1894) bátyja. A debreceni kollégium elvégzése után rövid ideig nevelősködött. A szabadságharcot Bem oldalán küzdötte végig, majd emigrációba kényszerült. Várnában, Konstantinápolyban és a Krímben élt, bejárta Kisázsiát, majd Dobrudzsában gazdálkodott. 1858-ban Párizsba utazott, hogy mérnöki tanulmányokat folytasson, onnan Londonba ment s ott szerzett oklevelet. 1859-ben az olasz-osztrák háborúban az itáliai m. légió kapitánya lett. Ennek feloszlatása után Bukarestben telepedett le, hol közel negyedszázadon át folytatott mérnöki gyakorlatot. Nevéhez fűződik az első romániai vasút megépítése. Vezető szerepet játszott a romániai m. egyesületekben; a Bukaresti Magyar Társulatnak tb. elnöke volt. Románia földjét, népét, szokásait és viszonyait ismertető, továbbá természettudományi cikkeit mo.-i lapokban, folyóiratokban és a romániai m. nyelvű sajtóban adta közte. Több tagosítási és földrajzi tárgyú munkája jelent meg Bukarestben román nyelven. – F. m. A magyar emigratio Keleten (I – II., Bp., 1878). – Irod. Koós Ferenc: Visszaemlékezés V. S.-ra (Brassó, 1890); Tóth Gyula: Emlékbeszéd (Bukaresti Magy. Újság, 1904. 47. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me