Vendel Miklós

Full text search

Vendel Miklós (Sopron, 1896. okt. 8.Sopron, 1977. febr. 7.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1933, r. 1943). Kossuth-díjas (1951). Vendl Aladár geológus öccse. 1914-ben beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re, az Eötvös Kollégium tagja volt. Kémia-természetrajz szakos tanári oklevelét 1918-ban szerezte, az I. világháborúban olasz fronton harcolt. 1920-ban kőzettanból doktori szigorlatot tett a tudományegy. Ásvány- és Kőzettani Intézetében. 1919-től ugyanott Mauritz Béla mellett gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. 1925-ben magántanári képesítést szerzett kőzettanból. 1923-ban a Selmecbányáról áttelepült soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főisk. ásvány-földtani tanszékének ny. rk. tanárává nevezték ki. 1926-tól r. tanár, a főisk.-nak a bp.-i műegy.-hez csatolása után egy.-i tanár (1934). A karnak 1937-38-ban dékánja. 1941-től a földtan-teleptan tanszék professzora egészen a kar Miskolcra költözéséig, 1959 végéig. ~ Sopronban maradt, csoportvezető főmérnök, majd a Bányászati Kutató Intézet petrográfiai osztályának vezetője nyugdíjba vonulásáig (1972), ezután az intézet tanácsadója volt haláláig. Egyidejűleg a Központi Bányászati Múzeumot is irányította (1967–70). – A geológia csaknem minden ágát művelte. Teleptani előadásaival és jegyzeteivel a mérnökhallgatók generációit nevelte. Publikációinak gazdag sorozatából Sopron környékének földtanára, a fiatal kárpáti ércprovinciára, a magmás kristályosodás „elemszűrési” feltételeire, továbbá a kőzet-meghatározás módszertanára vonatkozó munkái a magyar földtani szakirodalom becses értékei. Több dolgozatban foglalkozott agyagásványok és telepek, különösen a bentonitok és bauxitok anyagi felépítésével és keletkezési kérdéseivel. Behatóan foglalkozott a karsztvízkérdéssel, nnindenekelőtt a karsztvízbetörések elleni preventív védekezés lehetőségével, továbbá ásványvizek kutatásával is. Publikációinak száma 133. Élete utolsó tíz évében hazai teleptani tanulmányokat folytatott azzal a céllal, hogy megírja összefoglaló művét Mo. teleptanáról, ez azonban befejezetlen maradt. Tiszteleti tagja volt több m. és külföldi tudományos társaságnak. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem t. doktorrá (1976), Sopron város díszpolgárává választotta (1977). Megkapta a Pro Urbe Sopron kitüntetést (1971). – F. m. Die Geologie der Umgebung von Sopron (I., M. K. Bányamérnöki és erdőmérnöki Főiskola Közl., 1929; II., Erdészeti Kísérletek, 1930–32); Die technisch wichtige Mineralschätze Ungarns (M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtud. Egy. Bányamérnöki Oszt. Közl., 1938); A kőzetmeghatározás módszertana (Bp., 1959). – Irod. Szádeczky-Kardoss Elemér: V. M. emlékezete (Földtani Közl., 1977); Vitális György: Dr. V. M. (Hidrológiai Közl., 1977); K. P.: V. M. (Bányászat, 1977); Vogl Mária: V. M. (Magy. Tud., 1977. 7–8. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages