Vázsonyi János

Full text search

Vázsonyi János (Bp., 1900. máj. 19.New York, 1945. szept. 6.): ügyvéd, liberális polgári politikus. ~ Vilmos fia. Az egy.-et Bp.-en végezte, s már diákkorában bekapcsolódott az ifjúsági politikai mozgalmakba. 1917-ben tagja a választójogi blokknak mint az egy.-i ifjúság képviselője. 1918-ban az októberi forradalom idején apjával együtt Münchenbe, majd Svájcba emigrált. 1920-ban Bécsbe költözött, a Keleti Ak.-n tanult, emellett több svájci, müncheni lap tudósítója. 1921-ben hazatért Bp -re, bekapcsolódott a Nemzeti Demokrata Párt tevékenységébe. 1925-ben jogi doktorátust szerzett és apja ügyvédi irodájában dolgozott. 1930-ban megszervezte az Ifjú Demokraták Országos Szövetségét, majd apja után a Nemzeti Demokrata Párt és a Központi Demokrata Kör elnöke. 1931-ben Nemzeti Demokrata Vázsonyi Párt néven önálló listával indult a választásokon, s pártja két mandátumot szerzett. Tagja volt Bp. törvényhatósági bizottságának. 1944. márc. 19-én a Gestapo letartóztatta és Dachauba deportálta, utána New Yorkban élt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me