Vas Zoltán

Full text search

Vas Zoltán (Bp., 1903. márc. 30.Bp., 1983. aug. 13.): író, politikus. Mint kommunista forradalmár, fiatalságát, rövid megszakításokkal börtönben töltötte. 37 éves volt, amikor a váci fogházat elhagyta. Ekkor a SZU Rákosi Mátyással együtt kiváltotta az 1849-ben hadizsákmányként elvitt ötvenhat honvédzászlóért. 1944 őszén a szovjet csapatokkal együtt tért haza. 1945 februárjától a főváros közélelmezési kormánybiztosa, májustól novemberig polgármestere volt. 1946–49-ben a Gazdasági Főtanács titkára, 1953-ban, Nagy Imre kormányában a Tervhivatal elnöke. Mikor Rákosi Mátyás visszakerült a hatalomba, – száműzetésnek szánva – Komlóra helyezték bányaigazgatónak. A bányavidék fejlesztéséhez új szakmát kellett tanulnia, de megnyerte a munkához a bányamérnökök segítségét és eredményeket ért el. 1956-ban a forradalom és szabadságharc hónapjaiban Nagy Imre mellé állt. Kormányában közellátási kormánybiztos volt. Felelős a főváros élelmezéséért. 1956 november 4-én a jugoszláv követségre vitték és onnan Romániába, Snagovba internálták. 1958. augusztusában tért vissza Bp.-re. Nem került bíróság elé, mert Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke kegyelmi úton ügyében pertörlést rendelt el. Ezután mint nyugdíjas csak fordítói és írói tevékenységet folytatott. – M. A fény felé (Bp., 1955); Két igaz férfi (Bp., 1956); Cserébe a világot (1961); Hamburg fia. Ernst Thälmann élete (Bp., 1967); Őfelsége szárnysegéde: Horthy Miklós (Bp., 1969); Horthy vagy a király (Bp., 1971); Kossuth Lajos élete (Bp., 1973); Viszontagságos életem (Bp., 1980); Akkori önmagunkról (Bp., 1982); Betiltott könyveim (Bp., 1990). – Irod.: Fekete Sándor: V. Z. tanúvallomása (kritika, 1971); Zöldi László: Az emlékezések ködei (Napjaink, 1981); Kőhát Zsolt: Viszontagságos életem (Kritika, 1981); Vadász Ferenc: Akkori önmagunkról (Kritika, 1983); Ember Judit: Menedék jog – 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989); Demény András: V. Z. Betiltott könyveim (Kritika, 1991).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me