Váradi Szabó János

Full text search

Váradi Szabó János (Szilvásújfalu, 1783. aug. 27.Debrecen, 1864. márc. 12.): pedagógus. Sárospatakon megkezdett tanulmányait Heidelbergben folytatta. 1810-ben Yverdonban volt majd egy évig Pestalozzi társaságában, kinek nevelési módszereit megismerhette. Hazatérve a Vay családnál volt nevelő. 1816-ban tanítványaival Pestre költözött. Az 1820-as években a sárospataki, majd a debreceni és kolozsvári főisk. hívta meg tanárának, de gyönge egészségi állapota miatt egyiket sem fogadta el. 1830 tól a debreceni salétromgyár felügyelője, majd főfelügyelője, amely vezetése alatt a szabadságharc lőszerellátásának egyik fontos központja lett. Részt vett a kollégium ügyeinek intézésében, széles körű szervező munkát fejtett ki a Pestalozzi elvei szerinti nevelés, művelődés érdekében. Híres könyvgyűjtő volt. A szabadságharc leverése után teljesen visszavonultan élt Debrecenben. Írásai többnyire Tavasi Lajos Nevelési emléklapok c. folyóiratában jelentek meg. A nevelés és munka összekapcsolásának gondolatával a politechnikai oktatás első m. hirdetője. – F. m. A hazabeli kissebb oskoláknak jobb lábra állításokról nevezetesen, hogy kellene azokat a szorgalom (industrialis) oskolákkal egybekötni (Pest, 1817). – Irod. Kiss György: A gyakorlati oktatás gondolata V. Sz. J. pedagógiájában (Köznevelés, 1960. 25. sz.); Lengyel Imre: Újabb adatok Pestalozzi magyarországi hivatásának értékeléséhez (Pestalozzi, Niederer és Egger levelei V. Sz. J.-hoz) (Könyv és Kvtár, II., 29. Bp., 1961); Imre Lengyel: Pestalozzis Wirkung in Ungarn (Neue Zürcher Zeitung 1964. aug. 2.); Lengyel Imre: Nemzedékek találkozása Pestalozzi szellemében. (Adatok a Nevelési Emléklapok történetéhez Tavasi Lajos V. Sz. J.-hoz intézett leveleiből. Könyv és Kvtár, III., Bp., 1963); Lengyel Imre: V. Sz. J. (Köznevelés, 1964. 7. sz.); Lengyel Imre: Méhes Sámuel és V. Sz. J. (Debrecen, 1964).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me