Sulán Béla

Full text search

Sulán Béla (Rozsnyó, 1916. ápr. 21.Bp., 1968. aug. 26.): nyelvész, egyetemi tanár, a nyelvtudományok doktora (1962). Egyetemi tanulmányait Prágában és Bp.-en végezte. Először középisk. tanár, aztán a Nemzeti Múz., majd a Kelet-európai Tudományos Intézet munkatársa volt. 1950-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatója, a bp.-i és a debreceni egy. megbízott előadója. 1951-ben az MTA I. Osztályának szaktitkára, 1952-től 1958-ig az Oktatásügyi Min.-ban az egy.-i, illetve a felsőoktatási főosztály vezetője. 1958-tól 1963-ig a debreceni egy. Szláv Filológiai Intézetének tanára, egyúttal 1959-től 1963-ig a debreceni egy. rektora. 1966. nov.-től az Országos Széchényi Könyvtár tudományos főmunkatársa volt. Elsősorban grammatikai, magyar dialektológiai és különféle elvi, módszertani kérdések foglalkoztatták. Szótörténeti-etimológiai kutatásaival a magyar–szláv nyelvi kapcsolatoknak, közelebbről a cseh szókincs magyar elemeinek felderítéséhez járult hozzá. Szerkesztésében jelent meg: Nyelvtani tanulmányok és nyelvek (Bp., 1962); Slavica (a debreceni egy. szlavisztikai évkönyve, I–V., 1961-1965). – F. m. Gazdaságtörténeti vonatkozású helynevek Rozsnyó határában (Kassa, 1943); Szempontok az i-zés vizsgálatához (Debrecen, 1951); Az új cseh–magyar szótár elé (Magy. Nyelvőr, 1954); A cseh szókincs magyar elemeiből (Magy. Nyelv, 1956); A szókölcsönzés kérdéséhez (Magy. Nyelv, 1961); Jegyzetek a nyelvtan tárgyáról és felosztásáról (Nyelvtani tanulmányok, Bp., 1961); Jelentéstani jegyzetek (Debrecen–Bp., 1961); Adalékok az argó – különösen a középeurópai argó – szókincsének tanulmányozásához. (Debrecen, 1961); A kétnyelvűség néhány kérdéséhez. A magyar–szláv szókincsbeli kölcsönhatások tanulságai alapján (Debrecen, 1963); A lengyel szókincs legrégibb magyar jövevény szavai (Magy. Nyelv, 1964). – Irod. Sebestyén Árpád: Búcsú S. B.-tól (Magy. Nyelv; 1968); Hadrovics László: B. S. (Studia Slavica, 1969).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me