Suki Béla

Full text search

Suki Béla (Szabadszállás, 1930. jan. 22.Szeged, 1982. jan. 2.): filozófus, a filozófiai tudomány kandidátusa (1979). 1954-ben szerzett történelem szakos tanári diplomát a szegedi József Attila Tudományegy.-en. 1954-től 1956-ig a hódmezővásárhelyi Pártisk. tanára volt. 1957-ben diákotthoni nevelőtanárként működött, majd elbocsátása után segédmunkás volt. 1958 szept.-ében Kiskunfélegyházára került, ahol a Petőfi Sándor Gimn.-ban tanított történelmet 1962-ig, ekkor a szegedi Ságvári Endre Gimn. tanára lett. Itt dolgozott húsz éven át, haláláig. Első tanulmányai a hatvanas évek első felében jelentek meg, melyekben a francia egzisztencializmus filozófiai és irodalmi kérdéseivel foglalkozott. Érdeklődése később Kierkagaard, majd Heidegger filozófiája felé fordult. Élete vége felé a hegeli rendszert kutatta. Utolsó éveiben egy az egzisztencializmus történetével foglalkozó kutatócsoportot szervezett és vezetett Szegeden. – F. m. Sören Kierkegaard írásaiból (vál., bev., jegyzetekkel ellátta S. B., Bp., 1969); Martin Heidegger filozófiájának alapkérdései (Bp., 1976); Hegel filozófiai rendszerének alapkérdései (Bp., 1981). – Irod. Gerely András: S. B.: Martin Heidegger filozófiájának alapkérdései (Tiszatáj, 1977. 3. sz.); Kerékgyártó István: S. B.: Martin Heidegger filozófiájának alapkérdései (Valóság, 1977. 8. sz.); Simon Ferenc: Szükségünk van-e Hegelre? S. B.: Hegel filozófiai rendszerének alapkérdései (Világosság, 1982. 3. sz.); Halász Előd: S. B. (Tiszatáj, 1982. 2. sz.); Csejtei Dezső: S. B. (Filozófiai Figyelő, 1982. 1-2. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me