Schulteisz Emil

Full text search

Schulteisz Emil (Miskolc, 1899. dec. 1.Siófok, 1983. aug. 9.): büntetőjogász, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1952). Egy.-i tanulmányait a pozsonyi és a bp.-i tudományegy.-en folytatta. 1922-ben szerezte meg a jogi doktorátust. A katonaijogszolgáltatás kötelékébe lépve elsősorban elméleti munkásságot fejtettki. 1937-ben a debreceni tudományegy.-en katonai büntetőjog tárgykörből magántanárrá képesítették. A katonai kötelékből 1940-ben kilépett, majd 1945-ben rövid időre visszatért; hadbíró- vezérőrnagy lett. 1947-ben a debreceni tudományegy. egy.-i tanárává nevezték ki. 1949-től nyugdíjba vonulásáig (1957) a szegedi tudományegy. büntetőjogi tanszékének vezetője, 1956-57-ben a Jogi Kar dékánja. A büntetőjog általános részével, valamint katonai büntetőjoggal foglalkozott. Különösen jelentősek a jogtárgyról, a bűncselekmény-fogalomról, az alkalmatlan kísérletről és a látszólagos halmazatról írott publikációi. Részt vett törvényszerkesztési munkálatokban is. (katonai Btk., 1948; a Btk. kodifikációs munkálatai, 1954-61). – F. m. A katonai büntetőtörvény magyarázata (1-3., Bp., 1931-1942); A bűncselekmény tana (Debrecen, 1948); A büntetés kiszabása (Bp., 1953); A nemi erkölcs elleni bűntettek de lege lata (Bp., 1966).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages