Sarudi Imre, Stetina

Full text search

Sarudi Imre, Stetina (Szakolca, 1907. szept. 27.Szeged, 1975. dec. 5.): vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa (1952). Középiskolai tanulmányait Vácon és Kalocsán végezte, a bp.-i műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett (1930). Képzettségének megfelelő állást a nagy gazdasági válság idején nem kapott, ezért kezdetben az Egyesült Izzóban segédmunkásként dolgozott. 1933-ban Szegeden a Mezőgazdasági és Paprikakísérleti Állomáson segédvegyész lett, később fővegyészi kinevezést kapott, majd 1947-ben átvette az intézet vezetését. 1949-ben létrejött a kísérleti állomásból a Szeged Városi Minőségvizsgáló Intézet, melynek munkatársa lett. 1967-ben vonult nyugalomba. Tudományos munkássága az analitikai kémia sok területére kiterjedt. Az ásvány-, víz- és élelmiszervizsgálat körében számos új meghatározást dolgozott ki, illetve már meglevőket tökéletesített (pl. a Kjeldahl-féle nitronmeghatározás). Közel 100 tudományos publikációt tett közzé. – F. M. Szervetlen mennyiségi analízis (I–II., Szeged, 1947–48); Cukormeghatározások. Válogatott módszerek (Bp., 1960); Ivóvízvizsgálat. Válogatott módszerek (Bp., 1960). – Irod. Koltász J.: S. I. (Élelmiszervizsgálati Közlemények, 1976. 22. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages