Rupp Kálmán

Full text search

Rupp Kálmán (Újpest, 1904. aug. 17.Bp., 1987. szept. 9.): méhészeti szakember, igazságügyi szakértő, a Székesfővárosi Szeretetotthonok központi igazgatója. Alig 22 évesen kezdte meg szociális munkáját a Kamaraerdei Szeretetotthonban. Jelentős érdeme az öregek foglalkoztatása az intézet 30 holdas gazdaságában, valamint egyéb munkákban. A fővárosi szeretetotthonok központosításakor nevezték ki központi ig.-nak (1941). Bár állását 1944 őszén felfüggesztették, az ostrom alatt ő biztosította a 10 fiókintézet egyikében – Kamaraerdőn – 470 ember élelmezését, túlélését. 1945 májusától ismét központi ig. Ellenezte az öregeket ápoló apácák menesztését, valamint az otthonok vidékre telepítését, így 1949-ben nyugdíjba kényszerült. Reaktiválása új területen, a kezdetben hobbiként művelt méhészeti vonalon valósult meg: 1954-ben az Orsz. Méhészeti Szövetkezeti Központban vállalt állást. 1955-től rendszeresen publikált belföldi, majd külföldi szaklapokban. 1972-től igazságügyi szakértő. 1976-ban választották meg a Pest m.-i Méhészeti Szakbizottság elnökének. Haláláig jelentős szerepet játszott a magyar méhészet nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében és fejlesztésében. Apimondia aranyérmet kapott 1969-ben és 1976-ban.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me