Rényi Alfréd
Rényi Alfréd (Bp., 1921. márc. 20. – Bp., 1970. febr. 1.): matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1949, r. 1956), Kossuth-díjas (1949, 1954). Anyai nagyapja Alexander Bernát volt. Felesége Rényi Kató matematikus. Tanulmányait Bp.-en végezte, érettségi után megnyerte a görög tanulmányi versenyt, és az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat rendszeres évi tanulóversenyén matematikából dicséretet nyert. A bp.-i egy.-en Fejér Lipót tanítványa volt 1940-től, de tanulmányait munkaszolgálata miatt félbe kellett szakítania. A II. világháború befejezése Bp.-en érte, aktívan részt vett a közéletben, egy ideig az Újgazdák és Földhözjuttatottak Orsz. Szövetsége (UFOSZ) aktivistájaként járta a falvakat. A szegedi egy.-en fejezte be tanulmányait s 1945-ben Riesz Frigyesnél matematikából doktorált, 1946-ban Leningrádba került aspiránsnak, itt J. V. Linnyik és I. M. Vinogradov tanítványa volt; 1947. jún.-ban nyújtotta be feltűnést keltő kandidátusi disszertációját, melyben az úgynevezett kvázi Goldbach-sejtés megoldását adta. 1947 őszén a bp.-i egy. magántanára lett. 1949-ben a debreceni tudományegy. ny. rk. tanárává, 1950-ben az MTA Alkalmazott Matematikai Intézetének (később Matematikai Kutató Intézet) ig.-jává, 1952-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) valószínűségszámítási tanszékének vezetőjévé nevezték ki. Mindkét intézményt haláláig vezette. Tudományos munkássága csaknem az egész matematikát felöleli, melynek szinte minden ágában maradandót alkotott. Nevéhez fűződik a m. valószínűségszámítási isk. kialakulása. Tudományos kutatásainak kiindulópontja a számelmélet volt. A J. V. Linnyik által számelméleti célra kidolgozott úgynevezett „nagyszitamódszer”-rel mint leningrádi aspiráns ismerkedett meg, és már pályája elején sejtette, később be is bizonyította, hogy a „nagyszitamódszer”-nek van egy tisztán valószínűségszámítási formája. Ezek a gondolatok vezették a többi között a valószínűségi változók függőségi mértékére vonatkozó eredményekre is. A statisztikában használatos korrelációs együtthatók helyett sokkal megbízhatóbb függőségi mértékeket vezetett be. A ~-féle szakmai körökben közismert – úgynevezett „keverési tételeihez” is a Linnyik-féle nagyszita tanulmányozása révén jutott el. A valószínűségszámításnak számos számelméleti alkalmazását találta, ezek között legjelentősebb a Borel-féle tétel nagymérvű általánosítása. A valószínűségszámítás számelméleti alkalmazásai vezették a valószínűségelmélet új axiomatikus megalapozásához. Vizsgálatai eredményeként a fizikában, főleg a kvantummechanikában a valószínűségszámítással kapcsolatban több probléma is megoldódott. Behatóan foglalkozott a matematikával kapcsolatos filozófiai kérdésekkel. Kezdeményezésére indultak meg az ókori matematika történetére vonatkozó hazai kutatások. A Dialógusok a matematikáról, Levelek a valószínűségről, Naplójegyzetek az információelméletről c. írásait lefordították német, francia, orosz, angol, olasz, román nyelvre. Rendszeresen publikált a sajtóban matematikát népszerűsítő cikkeket, sokat tett a matematika alkalmazásának meghonosításáért hazánkban. Egyik kezdeményezője volt az iskolai matematika-oktatás reformjának. Tevékenyen részt vett a tudományos közéletben. Szerkesztette az MTA Matematikai Kutató Intézet Közleményeit, szerkesztő bizottsági tagja volt számos mo.-i és külföldi folyóiratnak. Az MTA III. osztályának osztálytitkára (1949–53), az osztályvezetőség tagja (1949–67), a Bolyai János Matematikai Társulat főtitkára (1949–55), majd ügyvezető elnöke, az Orsz. Aspirantúrabizottság titkára (1951–52), 1952-től haláláig a Tudományos Minősítő Bizottság tagja, 1950–53-ban a Bp., VIII. ker. Tanács tagja. 1957 után visszavonult a közéleti tevékenységtől, csak tudományos és oktatói munkájával foglalkozott. – Számos nemzetközi matematikai kongresszuson vett részt, többnek elnöke vagy társelnöke volt. Meghívottként előadott amerikai egy.-eken, járt Kínában is. 1965–1969 között az International Statistical Institute alelnöke, tiszteletbeli tagja a Cambridge-i Churchill College-nak. 1972-ben az MTA Matematikai Kutató Intézete Rényi Alfréd-díjat alapított, amellyel minden évben az intézet egy fiatal kutatóját jutalmazzák kiemelkedő munkásságáért. – F. m. Axiomatischer Aufbau der Wahrscheinlichkeitsrechnung (Bericht über die Tagung …, Berlin, 1956); Probabilistic methods in number theory (Proc. Int. Congr. Math., 1958); Sur les graphs aléatories (I-II., Paris, 1962); On the foundations of information theory (Rev. Inst. Internat. Stat., 1965); Wahrscheinlichkeitsrechnung mit einem Anhang über Informationstheorie (2. kiad., Berlin, 1966); Levelek a valószínűségről (Bp., 1967); Dialógusok a matematikáról (3. kiad., Bp., 1969); Valószínűségszámítási feladatgytűjtemény (Bp., 1970); Probability Theory (Bp.–Amsterdam, 1970); On the mathematical theory of trees (Amsterdam, 1970); Naplójegyzetek az információelméletről (Bp., 1970); Foundation of probability (San Francisco–London–Amsterdam, 1970); Ars mathematica (Bp., 1973); Napló az információelméletről (esszék, tanulmányok, összeállította Katona Gyula, Révész Pál bevezetésével, Bp., 1976). – Irod. Turán Pál: R. A. (Matem. L., 1970. 3–4. sz.); Turán Pál: R. A. (Magy. Tud., 1970. 7–8. sz.); Révész Pál: R. A. valószínűségszámítási munkássága (Matem. L., 1970. 3–4. sz.); Csiszár Imre: R. A. információelméleti munkássága (Matem. L., 1970. 3–4. sz.); Katona Gyula–Tusnádi Gábor: R. A. pedagógiai munkássága (Matem. L., 1970. 3–4. sz.); Mészáros Vilma: Quibus vivere est cogitare (Matem. L., 1970. 3–4. sz.); E. Lukács: On A. R.: Foundation of Probability (Mathematical Reviews,); K. Jacobs: A. R. (Zeitschrift für Wahrscheinlichkeitstheorie und verwandte Gebiete, 1970); Gyires Béla: A. R. (Debrecen, 1971); Medgyessy Pál: R. A. – R. A. munkássága (Bp., 1971).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me