Ráth Károly, Roth

Full text search

Ráth Károly, Roth (Arad, 1903. dec. 17.Bp., 1985. jún. 18.): újságíró, ÁVH-s ezredes, diplomata. 1920-27-ben az aradi Erdélyi Újság, a Brassói Lapok és a kolozsvári Ellenzék munkatársa. Ekkor került kapcsolatba a Romániai Kommunista Párttal. 1927-ben államellenes izgatás miatt 6 hónapig börtönben ült, majd Párizsba emigrált. Fizikai munkából élt, s a kommunista Rundschau és a Balkan Korrespondenz c. lapok munkatársa volt. 1937-től a köztársaságiak oldalán főhadnagyként a spanyol polgárháborúban harcolt. A vereség után Franciao.-ban, 1940-től az É-afrikai francia gyarmatokon volt internált. 1942-ben a brit fegyveres munkaszolgálat hadnagya lett, majd a Vörös Hadseregbe kérte át magát. 1944 nyarától a 2. ukrán front hadműveleti csoportjánál kapitány. 1945-48-ban a szovjet hadsereg m. nyelvű lapjának, az Új Szónak a szerk.-je. 1948-ban rövid ideig a Belügymin. Államvédelmi Osztályának (ÁVO) ezredese. 1948-49-ben a Magy. Rádió külföldi adásainak főszerk.-je. 1949-ben letartóztatták, s a Rajk-ügy egyik mellékperében 8 év fegyházra ítélték. 1953-ban szabadult, rehabilitálták, s alezredesként a Honvédelmi Min.-ba került. 1957-től 1979-es nyugdíjazásáig athéni, bagdadi, kabuli, koppenhágai nagykövet.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me