Rajka Ödön

Full text search

Rajka Ödön (Bonyhád, 1890. júl. 21.Bp., 1971. jan. 19.): orvos, bőrgyógyász, venerológus, az MTA l. tagja (1949). Oklevelet a bp.-i egy.-en szerzett (1913). Az I. világháborúban higiénikus és laboratóriumvezető orvos volt. 1919-ben a Vörös Hadsereg Duna–Tisza közi higiénikusa. Ekkor főleg a bőr- és nemi betegségekkel foglalkozott. 1920-tól a Szövetség u.-i Apponyi Poliklinika bőrosztályán tudományos asszisztens, majd 1941-ig alorvos, ill. rendelő főorvos a Teleiában (intézet a nemi bajok leküzdésére). 1947-től 1966-ig, nyugdíjazásáig a bp.-i István Kórház bőrgyógyászati osztályának vezető főorvosa, 1946-ban magántanárrá habilitálták. 1948-ban rk. tanár lett Az MTA Orvosi Tudományok Osztályának titkára 1949–51-ben. 1932-ben beválasztották a Nemzeti Fénybiológiai Bizottságba. Számos m. és külföldi lap szerkesztőségi tagja volt. Fő kutatási területe az allergiás gyulladások (csalánkiütés, ekcéma) és a mikrobák szerepének vizsgálata volt. Többek között kiépítette a gombás és mikrobás „id”-ek tanát, bevezette a depotmódszert, vizsgálta a fénybiológiai problémákat, terápiás módszereket (UV ultraviolett és sajátvérkezelés) dolgozott ki. Mintegy 200 szakdolgozatot írt, több könyve jelent meg. Tiszteletére Rajka Ödön-emlékérmet alapítottak. – F. m. Allergische Erscheinungen der Haut (Lehner Imrével, Halle, 1929); Asthma, ekzema és rokon kórképek az allergiás tanok tükrében (Hajós Károllyal, Bp., 1944); Bőr- és nemi betegségek (Bp., 1951); Allergie und allergische Erkrankungen (szerk., I–II., Bp., 1959); Das mikrobielle Ekzem (Korossy Sándorral, Gózony Mariannéval, Bp., 1962); Antiallergiás betegségek (szerk., Bp., 1967); Immunological Aspects of Allergic Diseases (szerk., Korossy Sándorral, Bp., 1974). – Irod. Pastinszky István: R. Ö. (Orv. Hetil., 1971); Kesztyűs Loránd: R. Ö. (Magy. Tud., 1971. 5. sz.); Pastinszky István: R. Ö.-emlékérem (Orv. Hetil., 1978).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages