Ráday Gedeon, gróf

Full text search

Ráday Gedeon, gróf (Ludány, 1713. okt. 1.Pécel, 1792. aug. 6.): író, irodalomszervező, földbirtokos. ~ Pál kuruc diplomata fia, ~ Gedeon (1745 – 1801) apja. Hároméves németo.-i tanulmányútja során 1732-ben az odera-frankfurti egy.-en tanult, innen 1733-ban, atyja halála után tért haza. Birtokainak kezelése mellett életét a nemzeti művelődés ügyének szentelte. Széles körű levelezést folytatott korának íróival, támogatta irodalmi művek és folyóiratok kiadását. Családjának atyja által alapított könyvtárát tovább gyarapította; második alapítójává lett a méltán nagy hírnévre szert tett péceli gyűjteménynek. Ő írt először német mintára rímes-mértékes formában verset (Ráday-versforma) s ezzel nagy hatást gyakorolt a m. költői kifejezésmód fejlődésére. Zrínyi Szigeti veszedelmének több énekét prózában közölte, ezzel felhívta a figyelmet a már-már elfeledett mű nagy jelentőségére. 1764-ben Pest vm. követeként részt vett az ogy.-en, 1772-ben Sárospatakon ismerkedett meg Kazinczyval, aki 1782 – 83-ban, pesti patvarista korában sokat időzött vele. Munkáinak nagy része kéziratban maradt s halála után elpusztult. A megmaradtakat Váczy János gyűjtötte össze és adta ki, életrajzi bevezetéssel: Gróf Ráday Gedeon összes művei (Bp., 1892). – Irod. Vas Margit: R. G. élete és munkássága (Bp., 1932); Gálos Rezső: Levéltári adatok R. G. diákkoráról (Irod, tört. Közl. 1953); Zsindely Endre: R. G. élete és munkássága (Református Egyház, 1955).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages