Puszta Sándor, Katona

Full text search

Puszta Sándor, Katona (Görgeteg, 1911. okt. 28.Leányfalu, 1983. márc. 5.): r. k. pap, költő. Iskoláit Bp.-en végezte. A Pázmány Péter Tudományegy.-en bölcsészdoktori oklevelet szerzett filozófiából, művészettörténetből és esztétikából. Ezt követően tanulmányait Rómában folytatta. 1934-ben pappá szentelték. 1937-től haláláig Leányfalu plébánosa. Verseit és prózáját 1932-től az Élet, a Vigilia, az Új Idők, a Kelet Népe és más fővárosi, valamint erdélyi és felvidéki lapok közölték. 1942-ben költészetét Móricz Zsigmond üdvözölte a Kelet Népében, közreadván Kel a nap c. terjedelmes versfüzérét. 1945-től két évtizeden át jóformán nem adott közre verset. 1969-ben megjelent Hegyre menet ritkulnak a fák c. kötetével tért vissza az irodalmi életbe. Pályája kezdetén népies hangú tájverseket írt, kései korszakában stílusváltás következett be; az örök emberi passió verseivel, a lét könyörtelen törvényeinek megfogalmazásával. Erről szól A fények rézsüt esnek c. gyűjteményes kötete (1976) után a Személyreszólóan és a Cinkenyom verseiben, magas művészi fokon, s nemcsak a fájdalom, hanem a harmonikus búcsú, az elmúlásba történő belenyugvás jegyében. – M. Búzaszentelés (versek, Székesfehérvár, 1934); Jegenyék, üzenem a Nyárnak (versek, Pilisvörösvár, 1936); Gyümölcsoltó (versek, Bp., 1937); Vadludak (versek, Bp., 1940); Versek (Bp., 1940); Líra a művészetben (tanulmány, Bp., 1940); Rapszódiák könyve (versek, Bp., 1941); Levelek Anonymához (elmélkedések, Bp., 1941); Hegyre menet ritkulnak a fák (versek, Bp., 1969); Bronzveret (versek, Bp., 1974); A fények rézsüt esnek (versek, Bp., 1976); Személyreszólóan (versek, Bp., 1978); Cinkenyom (versek, 1981); Emberi szivárvány (versek, Bp., 1981); A tű foka (vál. versek, Bp., 1984).– Irod. Móricz Zsigmond: P. S.: Rapszódiák könyve – Kel a nap (Kelet Népe, 1942. 9. sz.); Rónay György: P. S.: Hegyre menet ritkulnak a fák (Vigilia, 1970); Lengyel Balázs: Adósságaim. P. S.: Bronzveret c. kötetéről is (Élet és Irod., 1976. 8.); Melczer Tibor: P. S.: A fények rézsüt esnek; Személyreszólóan (Kortárs, 1980. 7. sz.); Tüskés Tibor: „Csak belül aranylunk.” P. S. költői útja. (T. T.: Mérték és mű, Bp., 1980); Melczer Tibor: P. S.: Cinkenyom (Magy. Hírlap, 1981. okt. 4.); Rónay László: Búcsú P. S.-tól (Élet és Irod., 1983. 12. sz.); Pomogáts Béla: P. S. (Vigilia, 1983. 7. sz.); Kristó Nagy István: P. S. (Somogy, 1983. 4. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages