Papp István

Full text search

Papp István (Kisvárda, 1901. szept. 12.Debrecen, 1972. ápr. 11.): nyelvész, egyetemi tanár, a nyelvtudományok doktora (1970). A debreceni tudományegy.-en szerezte m.–német szakos tanári oklevelét. Kisvárdán kezdte tanári pályáját 1926-ban. 1928-tól Hatvanban az áll. reálisk., 1937-től Debrecenben az áll. gimn. tanára. 1936–37-ben tanulmányúton Finno.-ban járt. 1949-ben a Debreceni Tanítóképző Intézet megbízott előadója, majd az Egri Pedagógiai Főiskola tanára (1949–1952). 1952-től a debreceni KLTE magyar nyelvészeti tanszékének vezetője volt, 1967-től a Finn–Magyar Kulturális Vegyesbizottság tagja. A turkui egy. díszdoktora, a Finnugor Társ., a Kalevala Társ. és a Finn Akadémia tagja. 1967 decemberében megkapta a finn állam egyik legnagyobb kitüntetését, az Oroszlán-rend parancsnoki jelvényét. Tudományos munkássága az általános és magyar nyelvészetre, valamint a finn-ugrisztika területére terjedt ki. Érdeklődésének középpontjában a mondattan állt. Az egyoldalú logikai felfogással szemben az érzelmi és stilisztikai szempontokat is figyelembe vevő mondatszerkezetet igyekezett kidolgozni. Finn vonatkozású munkáit Finno.-ban is nagyra becsülik. – F. m. Magyar nyelvatlasz (Bp., 1929); A nyelvtan lélektani alapvetése (Debrecen, 1939); Finn nyelvtan (egy.-i tankönyv, Bp., 1956); Finn nyelvkönyv (tanfolyamok és magántanulók számára, Bp., 1957); Finn olvasó-könyv szójegyzékkel (Bp., 1959); Finn–magyar szótár (Bp., 1962); A szóalkotás problémái (Bp., 1963); Leíró magyar hangtan (egy.-i tankönyv, Bp., 1966); A finn nyelv alapelemei (egy.-i tankönyv, Bp., 1967); Unkarin kielen historia (Helsinki, 1968). – Irod. Jakab László: P. I. 70 éves (Debrecen, 1971); Kornya László-Szoboszlay Ágnes: P. I. tudományos munkásságának bibliográfiája (Debrecen, 1971); Kálmán Béla: P. I. 1901-1972 (Bp., 1972).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me