Örkény István
Örkény István (Bp., 1912. ápr. 5. – Bp., 1979. jún. 24.): író, József Attila-díjas (1955, 1967), Kossuth-díjas (1973). Gimnáziumi tanulmányait a bp.-i Piarista Gimn.-ban végezte, 1930-ban beiratkozott a műegyetem vegyészmérnöki karára, 1932-ben megszakítva itteni tanulmányait a gyógyszerészeti karra iratkozott át, s ott kapott diplomát 1934-ben. Ez évben részt vett a Keresztmetszet című folyóirat alapításában, itt jelentek meg első írásai. 1937-ben a Szép Szóban jelent meg Tengertánc című elbeszélése, ő maga ettől az időponttól számította írósága történetét. 1938-ban Londonban, majd 1939-ben Párizsban élt, meglehetősen nyomorúságos körülmények között. Szeptemberben, a háború kitörése után tért vissza, beiratkozott ismét a műegyetemre, s 1941-ben szerzett mérnöki diplomát. 1941-ben jelent meg első kötete, melyben elbeszéléseit gyűjtötte egybe (Tengertánc, Bp.). 1942-ben munkaszolgálatosként a szovjet frontra került, itt vészelte át a voronyezsi offenzívát, s két évig a Tambov melletti fogolytáborban élt. 1945-ben került át Moszkva mellé, Krasznogorszkba, s ismét írni kezdett. Itt készítette el Voronyezs c. színművét, a Lágerek népe c. szociográfiáját és önvallomásait Emlékezők címmel. Ez utóbbit egy társával juttatta haza s 1946-ban adták ki Amíg idejutottunk (Bp.) címmel. 1946 karácsonyának másnapján érkezett haza, s rögtön bekapcsolódott a kor eleven irodalmi életébe. 1947-ben már két könyve is megjelent, mégis egy izgalmas színpadi vállalkozása körül támadt heves vita dobta nevét a köztudatba (Molière Fösvényét adaptálta). 1948-ban Budai böjt címmel adott ki novelláskötetet. Tárgyalásokat kezdett a Művész Színházzal Voronyezs c. drámájának színre viteléről, erre azonban 1949-ben nem került sor, s ugyanebben az évben bezúzták Idegen föld c. kis novelláskötetét. 1951-ben jelent meg Házastársak c. regénye, melyből Becsület és dicsőség címmel forgattak filmet. A következő évben Lila tinta címmel közölt elbeszélést a Csillagban. A novella körül hatalmas botrány támadt, önkritikát kellett gyakorolnia. Igyekezett alaposan megismerni a kor hétköznapjait, ezért rendszeresen utazott Sztálinvárosba, hogy hiteles képet nyerhessen az építőmunkáról. 1954-ben Hóviharban címmel jelentetett meg novellás kötetet. Déry Tiborral közösen kezdték írni a Három nap az Aranykagylóban c. regényt, ezt azonban félbehagyták, mint ahogy félben maradtak egyéb írói tervei is. A Szépirodalmi Könyvkiadóban kapott lektori állást. 1956-ban Ezüstpisztráng címmel adott ki kötetet, 1957-ben pedig egyik népszerű kisregényét, a Glóriát fejezte be, amelyben immár teljes érettségében mutatkozik meg iróniája s felvillan a groteszk iránt érzett különös tehetsége is. A következő két évben teljes hallgatásra kényszerült, gyógyszertárban dolgozott. Tudományos referátumokat készített. Ezekben az években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával (vele 1965-ben kötött házasságot), akitől sok segítséget kapott igazi tehetsége teljes kibontakoztatásához. Lassú visszatérését jelképezte, hogy újra elbeszélései jelenhettek meg a Pándi Pál szerkesztette Új Írásban. Ismét érezni kezdte magában az alkotó kedvet, lassan oldódtak görcsei, s mind biztosabban talált rá arra a groteszk formára, mely nem előzmények nélküli, mégis az ő gyakorlatában lett irodalmunk befogadott ábrázolási eljárása, s a Macskajáték (1963), a Tóték (1964) és a Jeruzsálem hercegnője (1966) első „egyperces novellái” révén emelkedett világirodalmi rangra. Az „egypercesek”-kel műfajt teremtett, megmutatta, hogy a hétköznapi valóság tényei más közegbe helyezve milyen megdöbbentő, felkavaró hatást kelthetnek. Voltaképp egyfajta irodalmi konvenciórendszert bontott vele s egy újnak az elemeit kezdte építeni. Törekvésére visszhangzott mind nagyobb közönsége is, 1967 februárjában – Latinovits Zoltán zseniális főszereplésével, Kazimir Károly rendezésében – fergeteges sikert aratott a Tóték színpadi változata, mely hamarosan világszerte ismertté tette az író nevét. Hasonló viharos sikerdarabnak bizonyult az 1971-ben szolnoki ősbemutatójával diadalútját kezdő Macskajáték is. A sorozat harmadik darabjának, a Pisti a vérzivatarban bemutatójára azonban csak jóval később kerülhetett sor. 1977-ben Rózsakiállítás című regénye jelentett eseményt. A halállal versenyt futva írta és fejezte be utolsó művét, a Forgatókönyvet. „A kijelentő mondat helyett a kérdő mondat volt az, amely az én egész írói struktúrám alapja – mondta egy beszélgetés során – …Minden írásomban igyekeztem úgy feltenni a kérdést, hogy az olvasó próbáljon felelni rá.” Ez a lelkiismeretébresztő, az életet újra gondolni késztető szemlélet- és alkotásmód életművének egyik legnagyobb értéke, maradandó hatásának titka. Halála után Radnóti Zsuzsa gondozásában jelennek meg életmű-sorozatának kötetei. Születésének 80. évfordulóján Székesfehérváron Ö. I. emlékülést rendeztek (1992. ápr. 24.). – M. Tengertánc (elbeszélések, Bp., 1941); Amíg idejutottunk (vallomás, Bp., 1946); Hajnali pisztolylövés (elbeszélés, Bp., 1947); Lágerek népe (szociográfia, Bp., 1947); Budai böjt (elbeszélések, Bp., 1948); A borék (vígjáték, Bp., 1948); Idegen föld (elbeszélések, Bp., 1948); Voronyezs (színmű, Bp., 1948); Házastársak (regény, Bp., 1951); Koránkelő emberek (riportok és elbeszélések, Bp., 1952); Négy vidám jelenet (Bp., 1953); Hiszek a szabadságban (Bp., 1954); Hóviharban (válogatott elbeszélések, Bp., 1954) Ezüstpisztráng (elbeszélések, Bp., 1956); Nehéz napok (regény, Bp., 1957); Jeruzsálem hercegnője (elbeszélések, Bp., 1966); Nászutasok a légypapíron (elbeszélések, Bp., 1967); Egyperces novellák (Bp., 1968); Időrendben (válogatott elbeszélések, Bp., 1971); Időrendben (színművek, Bp., 1972); Időrendben (arcképek, korképek, Bp., 1973); Vérrokonok (dráma, Bp., 1975); Meddig él egy fa? (elbeszélések, Bp., 1976); „Rózsakiállítás” (regény, Bp., 1977); Az utolsó vonat (elbeszélések, Bp., 1977); Kulcskeresők (színmű, Bp., 1977); Élőszóval (drámák, Bp., 1978); Négykezes regény tanulságos története (regény, Bp., 1979); Forgatókönyv (tragédia, Bp., 1979); Novellák (1-2. k., Bp., 1980); Párbeszéd a groteszkről (Bp., 1981); Kisregények, (Bp., 1981); Batik (kisregény, Bp., 1982); Drámák (1-3. k., Bp., 1982); Önéletrajzok töredékekben. Befejezetlen regények (Bp., 1983); Pisti a vérzivatarban (groteszk játék, Szolnok, 1983); Egyperces novellák (Bp., 1984); Lágerek népe (Bp., 1984); Visszanézve. Arcképek, korképek (Bp., 1985); Négyeskönyv (Bp., 1987). Műveinek kötetekbe szerkesztését, gondozását és jegyzetelését Radnóti Zsuzsa végezte el: Novellák 1-2; Lágerek népe; Kisregények; Drámák 1-3; Önéletrajzom töredékekben; Egyperces novellák; Visszanézve; Párbeszéd a groteszkről; Levelek, emlékezések, interjúk. – Irod. Lázár István: Ö. I. (monográfia, Bp., 1979); Erdődy Edit: Embernek lenni föladat. Ö. I. (Vigilia, 1981. 625-631.). – Irod. Szerb Antal: Tengertánc (Magy. Csillag 1942. I.); Lengyel Balázs: Két felfedezés (L. B.: Hagyomány és kísérlet Bp., 1972), Kenyeres Zoltán: Ö. I. időrendben (Kritika, 1974); Lázár István: Ö. I. (monográfia, Bp., 1979); Almási Miklós: Örkénytől Örkényig (Kortárs, 1974); Bodnár György: Ö. I. harmadik indulása (1976); Kiss Ferenc: Búcsúféle Ö. I.-tól (Tiszatáj, 1979); Lázár István: Ö. I. alkotásai és vallomásai tükrében (Bp., 1979); Tarján Tamás: Ö. I. a drámaíró (Napjaink, 1983); Kerényi Ferenc: Az eltűnő drámai személyiség nyomában (Irodalomtörténet, 1985); Sükösd Mihály: Ö. I. otthonai (Kortárs, 1988); Müller Péter: A groteszk dramaturgiája (Bp., 1990); Szabó B. István: Ö. I. (monográfia, Bp., 1997).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
