Ortutay Gyula
Ortutay Gyula (Szabadka, 1910. márc. 24. – Bp., 1978. márc. 22.): művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, néprajztudós, az MTA (l. 1945, r. 1958) tagja, Baumgarten-díjas (1937, 1942), Állami-díjas (1976). Tanulmányait a szegedi tudományegy.-en végezte. Részt vett a baloldali fiatal értelmiségiek csoportja, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma megalapításában és munkájában. Szoros baráti szálak fűzték Radnóti Miklóshoz. 1938-ban feleségül vette Kemény Zsuzsát. 1935–44-ben a Magy. Rádió, ill. az MNM munkatársa volt. Szerk. a Magyarságtudomány c. folyóiratot (1935–37, 1942–43). 1942-ben egyik szervezője és tagja a Magy. Történelmi Emlékbizottságnak. 1943-tól a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP) tagja, az ún. Polgári Tagozat egyik vezetője. Kapcsolatban állt Bajcsy-Zsilinszky Endre körével és az illegális kommunistákkal is. 1945 után a baloldali pártokkal való együttműködést szorgalmazó kisgazdapárti balszárny egyik vezetője. Az FKgP bp.-i szervezete Intéző Bizottságának, majd 1945. aug.-tól az Orsz. Intéző Bizottságnak, 1946–47-ben az FKgP Politikai Bizottságának tagja, 1948-tól az FKgP társelnöke volt. 1945–47-ben a Magy. Központi Híradó Rt. (Rádió, MTI, Filmhíradó) elnöke. 1947–50-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter. Szerepe volt az isk.-k államosításában és az új tankönyvek kibocsátásában. 1950–52-ben a Múz.-ok Orsz. Központjának vezetőjeként a múzeumügy és műemlékvédelem irányítója. 1946–78-ban a bp.-i tudományegy. (ELTE) néprajzi, ill. folklór tanszékének egy.-i tanára, 1957-63-ban az ELTE rektora, 1967-től haláláig az MTA Néprajzi Kutató Csoport ig.-ja. Elnöke volt az MTA I. Osztályának. Ogy.-i képviselő (1945–53, 1958–78), az ogy.-i kulturális bizottság elnöke (1970–78), az Elnöki Tanács tagja (1958–78). A Hazafias Népfront főtitkára, e minőségében elősegítette a konszolidációt (1957–64), 1964–1978 között a Hazafias Népfront alelnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöke (1964–78). Vezető szerepet töltött be a magyar néprajztudomány különböző intézményeiben. Szerk. az Acta Ethnographicát (1950–78), főszerk.-je volt az Ethnographia c. folyóiratnak (1949–56). A Magy. Néprajzi Társ. elnöke (1949–78). A m. néprajztudomány képviseletében nemzetközi tisztségeket is viselt. Pályáját irodalomtörténeti tanulmányokkal kezdte, de figyelme hamarosan a népi kultúra felé irányult. Az 1930-as évektől tanulmányai és gyűjtései a modern m. folklorisztika kibontakozásában fontos szerepet játszottak. Kutatási területe a folklór ezen belül elsősorban a népmese és népballada vizsgálata. A népköltészetre vonatkozó alkotáslélektani tanulmányai a m. néprajz társadalmi érzékenységének és látásmódjának ösztönzőivé váltak. Népmesekutatói munkássága, amely a mesemondó egyéniségre nagy figyelmet fordít, Európa-szerte ismert m. folklorisztikai isk.-t alapított. Számos néprajzi sorozatot, m. és idegen nyelvű népköltési gyűjteményt, néprajzi kiadványt szerk. Főszerk.-je volt a Magyar Néprajzi Lexikonnak. Tudományos érdeklődési körébe tartozott a m. folklórkutatás története is. Művelődéspolitikusként kezdeményezte hazánk és más országok kulturális egyezményeinek megkötését. Mint publicista a közművelődés mindenkori időszerű kérdéseivel foglalkozott. Tudományos munkásságáért, ill. közéleti tevékenységéért számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült: Akadémiai Nagydíj (1972), a Magy. Népköztársaság Zászlórendje (1970). A Finn Akadémia t. tagja (1969), a Helsinki Egy. díszdoktora. A Magyar Néprajzi Társaság emlékülésén idézte fel munkásságát (1979. márc. 20.). – F. m. Tömörkény István (Szeged, 1934); Magyar népismeret (Bp., 1937); Parasztságunk élete Bp., 1937); Székely népballadák (válogatás, Bp., 1937, 1940, 1948, 1978); Fedics Mihály meséi (Bp., 1940, 1978); Rákóczi két népe (Bp., 1939); Kis magyar néprajz (Bp., 1940, több kiadásban, németül: 1963); A magyar népművészet (I–II., válogatás, Bp., 1941); Magyar népköltészet (Bp., 1943); Művelődés és politika (Bp., 1949); Írók, népek, századok (tanulmányok, cikkek, Bp., 1960); Halhatatlan népköltészet (Bp., 1966); A nagy hegyi tolvaj. Magyar népballadák (válogatta és bev., Bp., 1971); Hungarian folklore. Essays (Bp., 1972); Fényes tiszta árnyak (tanulmányok, emlékek, vázlatok, Bp., 1973); Magyar néprajz (Balassa Istvánnal, Bp., 1979). – Irod. Kelemen Júlia: Látogatóban O. Gy.-nál (Magy. Hírlap, 1968. aug. 11.); Cs. F.: „A népi kultúra: örök forrás”. Beszélgetés O. Gy.-val (Tiszatáj, 1970. 7. sz.); O. Gy. (Acta Ethnographica, 1970; tanulmánykötet 60. születésnapjára, bibliográfiával); Radnóti Miklós: O. Gy. (Próza, Bp., 1971); Paku Imre: O. Gy. (Életünk, 1971. 4. sz.); Varga Mihály: O. Gy. műhelyében (Forrás, 1971. 3. sz.); Baróti Dezső: Töredékek O. Gy. arcképéhez (Tiszatáj, 1978. 5. sz.); Bognár József: Búcsú O. Gy-tól (Valóság, 1978. 5. sz.); Péter László: Búcsú O. Gy.-tól (Kortárs, 1978. 6. sz.); Szabolcsi Miklós: O. Gy. (Magy. Tud., 1978. 7–8. sz.). – Szi. Mátyás István: Halotti gyolcsban. O. Gy. emlékének (vers, Népszava, 1978. máj. 20.).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
