Nagy Géza
Nagy Géza (Székelyszenterzsébet, 1914. szept. 1. – Kolozsvár, 1981. jan. 24.): romániai magyar irodalomtörténész, tanár, iskolaszervező, műfordító. Középisk.-it 1924-ben Székelyudvarhelyen, a ref. kollégiumban kezdte, családja 1925-ben átköltözött Kolozs m.-be, és így 1925-től a kolozsvári ref. kollégiumban tanult, ott érettségizett 1931-ben. Az 1931-36-os években kolozsvári tudományegy. nyelvészeti és filozófiai karán tanult magyar nyelv és irodalmat mint főszakot, mellékszakként román és német nyelvet és irodalmat. A Főiskolai Keresztyén Egyesület (FIKE) elnöke volt. Közben Svájcban töltött öt hónapot tanulmányúton, egy félévet a bp.-i tudományegy.-en. 1936 őszétől h. tanár a zilahi ref. kollégiumban, 1937-1948 között a kolozsvári ref. kollégium az állandó munkahelye, ahol a magyar mellett a román és német nyelvet is tanította. Közben 1941-1947 között az Erdélyi Múzeum Egylet adminisztratív titkára is volt. A háború után azonnal bekapcsolódott a romániai m. isk.-i oktatás újjászervezésébe, a m. egy.-i oktatás létrehozásába 1945-1949 között. 1945-ben doktorátust szerzett a kolozsvári egy.-en. Ez évben belépett az SZDP-be. Mint tanár tankönyveket szerk. a m. középisk.-k számára. Az 1946-48-as években a Magyar Népi Szövetségben fejtett ki kultúrmunkát. 1949-ben azzal a váddal, hogy jobboldali szociáldemokrata, kizárták az egyesített munkáspártból. 1948-52-ben az isk.-k államosítása után, középisk. tanár volt a ref. kollégiumban, valamint a pedagógiai középisk.-ban. 1952-ben minden ítélet nélkül a Duna-csatorna építésére hurcolták el, ahol 11 hónapig raboskodott anélkül, hogy közölték volna vele az okot. 1953-ban egy diák-perben, azon a címen, hogy nem tett jelentést a március 15. ünneplését emlegető „megmozdulásról”, még tanár korában, többek társaságában elítélték egy évi börtönre. Innen akkor szabadult, amikor amnesztiát kapott a fiatalok csoportja, de ő már letöltötte a börtönbüntetést. 1954-től csak mint szakképzetlen munkás helyezkedhetett el egy faipari szövetkezetben, és két éven át bútorfényező munkát végzett. Közben írói néven (Nagy Bálint, Tar Bálint, Tar Pál) fordításokat közölt a román és német irodalomból. Az 1956-tól 1971-ig Vásárhelyi János püspök hívására az erdélyi ref. egyházkerületnél kapott alkalmazást a levéltár gondozására, a műemlék javítások irányítására, és a hivatalos lap (Református Szemle) technikai szerkesztésére. Közben a kolozsvári törvényszék rehabilitálta. Ennek nyomán 1971-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem meghívta előadótanárnak a magyar nyelv és irodalom módszertana előadására, valamint gyakorlatainak vezetésére. 1979-ben nyugdíjba vonult. Tanulmányai, cikkei folyóiratokban, napilapokban jelentek meg. Kéziratban maradt műveiből a legjelentősebbek: Bethlen Gábor művelődéspolitikája; Mikó Imre, a múzeum és egyetem alapító. – F. m. Összeállítás és bevezető tanulmány Kovács Dezső A kísértő c. elbeszéléskötetéhez (Bukarest, 1970); Bevezetés és magyarázó jegyzetek Pápai Páriz Ferenc Békességet magamnak, másoknak c. válogatott írásaihoz (Bukarest, 1977). – Irod. N. G. visszaemlékezéseiből. Emlékek egy régi, új egyetemről (interjú, riporter B. Kovács András, Romániai Magyar Szó, 1990. 15., 17., 18., 20., 21. sz.); Benkő Samu: N. G., a literátor és művelődésünk mindenese (Kolozsvár, 1991).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
