Mészáros László

Full text search

Mészáros László (Bp., 1905. szept. 18. ­ SZU, 1945. szept. 5.): szobrász, Mészáros Márta filmrendező apja . Sokgyermekes munkáscsaládból származott. Ötvösinasként kezdte pályáját, majd felszabadulása után három évig Mátrai Lajos és Simay Imre növendéke volt az Iparművészeti Isk.-n. 1928-ban szerepelt először a Nemzeti Szalonban egy férfifej-tanulmánnyal. 1935-ig sok kiállítás részvevője. A 30-as évek elején bekapcsolódott az illegális mozgalomba. Plaketteket és szobrokat mintázott a Vörös Segély részére a sütőmunkások sztrájkja alkalmából. 1932-től 1934-ig megszakításokkal ösztöndíjasként Rómában tartózkodott. Tagja volt az 1934-ben alakult Szocialista Képzőművészek Csoportjának. 1935-ben családjával együtt az SZU-ba emigrált. Itt elsőnek egy moszkvai isk. épületére készített életnagyságú munkásfigurát, majd megmintázta Kun Béla portréját. 1936-ban Frunzéban (Kirgizia) telepedett le, és az ottani kormánypalota részére dombormű-sorozatot tervezett. Fontos szerepe volt Frunze város arculatának kialakításában. Kora szocialista törekvésű szobrászatának egyik legtehetségesebb képviselője. A görög és egyiptomi művészet tanulmányozásán át jutott el egyéni, a modem m. szobrászatot képviselő stílusához. A sztálini törvénytelenségek áldozata. Jelentősebb hazai művei Fiatal munkás; Ülő Munkás; Mongol tavasz; Séta a természetben; Önarckép (1927 – 29 között); Tékozló fiú (1930); Határnéző; Ismeretlen tó; Illegális plakettek; Szabadság (1933 – 34). Művei az MNG-ben, magángyűjtőknél és a frunzei múz. ban vannak. – Irod. Vértes György: M. L. (Szabad Műv. 1953): Henszlmann Lilla: M. L. Emlékkiállítás (Szabad Műv. 1953): Kontha Sándor: M. L. (Műv. tört. Kiskvtár, Bp., 1961); Kontha Sándor: M. L. (Bp., 1963.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages