Lukács György

Full text search

Lukács György (Bp., 1885. ápr. 13.Bp., 1971. jún. 5.): filozófus, esztéta, egyetemi tanár, az MTA tagja (t. 1948, r. 1949), Kossuth-díjas (1948, 1955). Édesapja ~ József bankig. volt, aki 1899-ben nemességet kapott „szegedi” előnévvel. Első cikkeit gimnazista korában adta közre a Magyar Szalon és a Jövendő c. folyóiratban. Ibsen, ill. Hauptmann modorában drámákat is írt, ezeket azonban 18 éves korában megsemmisítette. 1902-től a bp.-i egy. jog- és államtudományi karának hallgatója volt, doktori szigorlatot (1906) Kolozsvárott tett Somló Bódognál. 1904. jan.-ban Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellal és Hevesi Sándorral megalapította a Thália Társ.-ot, részt vett a színház műsortervének kialakításában, több színművet fordított (pl. Ibsen: Vadkacsa). 1906–07-ben Berlinben G. Simmel előadásait hallgatta. Itt írta meg a Kisfaludy Társ. pályázatára első nagyobb művét, amellyel 1908. jan.-ban elnyerte a társaság díját. A dráma formája c. irodalommal foglalkozó disszertációjával újabb doktorátust szerzett (1909). A drámatörténeti pályamű átdolgozott, jelentősen kibővített változata 1911-ben jelent meg nyomtatásban A modern dráma fejlődésének története c.-mel. Ezekben az években számos kritikát és esszét is írt, ezek nagyrészt a Nyugatban láttak napvilágot, majd kötetbe gyűjtve is megjelentek előbb magyarul, majd németül (A lélek és a formák, 1910; Die Seele und die Formen, 1911). A Nyugaton kívül főképp a Huszadik Században publikált, itt adta közre nagy jelentőségű Ady-tanulmányait (1908, 1909). 1911-ben Fülep Lajossal együtt megindította A Szellem c. filozófiai folyóiratot, amely azonban két szám után megszűnt. 1911. máj.-ban öngyilkos lett Seidler Irma, esszéinek ihletője, nov.-ben meghalt legjobb barátja, Popper Leó, aki írásainak addig legértőbb kritikusa volt. E. Bloch rábeszélésére Heidelbergbe költözött. Állandó, termékeny szellemi kapcsolatba került M. Weberrel és körével (E. Lask, F. Gundolf), itt kezdte el esztétikai nézeteinek rendszerbe foglalását. A tervezett könyv egyes fejezeteit két megközelítésben is kidolgozta, az egész mű azonban nem készült el. (Az ún. „heidelbergi” művészetfilozófia és esztétika sokáig lappangó töredéke csak halála után jelent meg.) Érdeklődését mindinkább történetfilozófiai és etikai kérdések kötötték le, gondolatait egy Dosztojevszkijről szóló monográfiában akarta rögzíteni: ennek bevezetéseként írta meg 1914-ben a Die Theorie des Romans-t. Ugyanebben az évben megnősült, felesége Jelena Andrejevna Grabenko orosz emigráns volt. Négy év után elváltak. Német filozófus barátainak háborús lelkesedésével nem értett egyet, különvéleményét A német értelmiség és a háború c. cikkében foglalta össze. 1917-től egyre gyakrabban utazott haza, ilyenkor hetenként ismétlődő vitadélutánokon találkozott barátaival. Az összejövetelekből kifejlődő Vasárnapi Kör (Balázs Béla, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma, Tolnay Károly és mások) elsősorban történet- és vallásfilozófiai kérdésekkel foglalkozott; tagjai 1917 őszén megindították a Szellemtudományok Szabadisk.-ját, amelynek keretében ~ etikai problémákról tartott előadást. Ez alkalommal találkozott ismét fiatalkori ismerősével, Jánossyné Bortstieber Gertrúddal, akivel – az asszony férjének halála után – 1919-től több mint negyven éven át élt harmonikus házasságban. A fennálló rend etikai elutasítása érdeklődését mindinkább a marxizmus felé fordította; a kortárs marxisták közül elsősorban R. Luxemburg műveivel ismerkedett meg. Az őszirózsás forradalom győzelme után a társadalmi rend kritikájának addig elvont, történetfilozófiai-etikai problémája gyakorlati kérdéssé változott. 1918. dec.-ben belépett a KMP-ba. 1919. febr.-tól a Vörös Újság egyik szerk.-je, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor a közoktatásügyi népbiztos h.-e, a Vörös Hadsereg V. hadosztályának politikai biztosa, 1919. jún.-tól közoktatásügyi népbiztos. A Tanácsköztársaság bukása után az illegális KMP megszervezésének feladatával itthon maradt; Korvin Ottó elfogatása után, a letartóztatás közvetlenül fenyegető veszélye elől sikerült Bécsbe menekülnie. Hamarosan követte felesége is három gyermekével (Jánossy Lajos, Ferenc és Anna). ~ 1920–21-ben a párt Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának tagja volt. Számos cikket írt a kommunista mozgalom elméleti kérdéseiről; ezek a Kommunista Internacionálé Kommunismus c. folyóiratában jelentek meg. A párt mo.-i újjászervezésének, hazai stratégiájának kérdésében Landler Jenő álláspontjához csatlakozott és 1921-ben, Landlerral és Hirossik Jánossal, a frakció képviseletében részt vett az Internacionálé III., moszkvai kongresszusán. A következő évben Bécsben személyesen is megismerkedett Th. Mann-nal. 1923-ban kötetbe gyűjtve adta közre 1918–1922 között írt politikai és történetfilozófiai tanulmányait. A következő években főképpen a marxizmus és a munkásmozgalom ideológiájának történetével foglalkozott M. Hessről, Lassalle-ról írott tanulmányaiban. Számos cikket közölt a KMP bécsi folyóiratában, az Új Márciusban, valamint – különböző álneveken – a Bp.-en megjelenő 100 %-ban. 1928-ban a KMP Központi Bizottsága (KB) megbízta, hogy állítsa össze a párt küszöbön álló II. kongresszusának vitatéziseit. ~ – a mozgalmi nevével jelzett – ún. Blum-tézisekben Landler Jenő elgondolásai nyomán és az Internacionálé VI. kongresszusának programjára támaszkodva kifejtette, hogy a párt közvetlen stratégiai célja Mo.-on nem a proletárdiktatúra, hanem a munkásság és a parasztság demokratikus diktatúrája. A KB 1929 tavaszán a tézistervezet ellen foglalt állást; ~ ezután nyilatkozatban vonta vissza tervezetét, majd a KB kívánságára nyilvánosan is önkritikát gyakorolt. 1929 őszén a párt gyakorlati irányítása végett illegálisan három hónapot töltött Bp.-en. Miután visszatért Bécsbe, az osztrák kormány megtagadta tartózkodási engedélyének meghosszabbítását. Ekkor családjával együtt a SZU-ba költözött. Moszkvában a Marx-Engels-Lenin Intézet munkatársa lett, és D. Rjazanovval részt vett Marx 1844-ben írott Gazdasági filozófiai kéziratainak filológiai rekonstrukciójában. 1931 nyarán a Forradalmi Írók Nemzetközi Szövetsége megbízásából Berlinbe utazott, hogy a Német Proletárforradalmár Írók Szövetségében a proletár avantgarde-dal szemben a realizmus irányvonalát képviselje. 1933-ban visszatért Moszkvába. Írásai a következő években jórészt az 1933-tól megjelenő Lityeraturnij krityik c. folyóiratban jelentek meg, ő maga – M. Lifsiccel, I. Szaccal és Uszijeviccsel – a folyóirat állandó munkatársa volt. A SZU Tudományos Ak.-ja Filozófiai Intézetének munkatársaként 1935-től 1939-ig a Der junge Hegel c. monográfiáján dolgozott, amelyre 1943-ban megkapta a filozófiai tudományok doktora fokozatot. A mű 1948-ban Zürichben jelent meg könyv alakban. Még a Hegel-monográfia munkálatai közben, 1936–37 telén írta A történelmi regény c. könyvét, amely először oroszul jelent meg. A harmincas évek közepén publikált kisebb tanulmányaiban a realizmus különböző elvi vagy módszerbeli kérdéseit vizsgálta (Elbeszélés vagy leírás, 1936; A realizmusról van szó, 1938), és számos tanulmányt írt a világirodalom nagy kritikai realistáiról. Politikai álláspontját 1939-ben a Néptribun vagy bürokrata c. írásában fogalmazta meg: cikke a személyi kultusz burkolt kritikája. 1938-ban az Internacionálé népfrontprogramja jegyében megindult Moszkvában az Új Hang c. folyóirat, amelynek – Révai Józseffel együtt – vezető publicistája volt. Ettől kezdve újból fokozott figyelemmel követte a mo.-i eseményeket, állást foglalt az urbánusok és népiesek vitájában (Harc vagy kapituláció, 1940; Prológ vagy epilóg, 1941); tanulmányokat közölt Adyról, Babits Mihályról, Illyés Gyuláról. 1945. aug. 1-én tért vissza Bp.-re. 1945-től 1949-ig az esztétika és kultúrfilozófia tanára a bp.-i tudományegy.-en, az MTA ig. tagja (1948-49), elnökségének tagja (1949–58). 1946. jan.-tól a Fórum c. társadalomtud.-i folyóirat egyik szerk.-je, a Társadalmi Szemle szerk. bizottságának tagja. Cikkei, előadásai, a MKP kulturális politikájának képviseletében, a marxizmus álláspontját fejtették ki, a kor ideológiai, irodalmi vitáiban a m. irodalom progresszív, demokratikus hagyományait emelték az élő irodalom normájává (Pártköltészet, 1945; Demokrácia és kultúra, Irodalom és demokrácia, A magyar irodalom egysége, 1946). A polgári filozófia irányzatainak kritikusaként a háború után főként az egzisztencializmust bírálta. 1949-ben kirobbant az ún. Lukács-vita, melynek középpontjában ~ demokrácia-elmélete állt, amely nem egyezett az eluralkodó személyi kultusz elveivel. A vitát Rudas László indította meg a Társadalmi Szemlében és Révai József zárta le, ~ álláspontját jobboldali elhajlásnak minősítve. Következtetések az irodalmi vitából c.-mel újabb önkritikát adott közre a Társadalmi Szemlében. A szovjet irodalom, a szocialista realizmus tanulmányozásának az elmulasztásáért is bírálták. A bírálat után közreadta a szovjet írókról szóló tanulmányait. A vitát követő években elsősorban elméleti munkával, a reakciós irracionalizmus bírálatával (Az ész trónfosztása, Bp., 1954) foglalkozott. A rendszeres marxista esztétika kidolgozását készítette elő. 1956. jan.-ban felszólalt a IV. német írókongresszuson, máj.-ban olasz egy.-eken tartott előadásokat. Jún. 15-én az ún. Petőfi-kör filozófiai vitáján a marxizmus újjászületésének perspektívájáról beszélt. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban Nagy Imre okt. 25-én alakult kormányában a népművelési tárca vezetésével bízták meg. Okt. 30-án részt vett a MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának megalakításában. A kormányban a Varsói Szerződésből való kilépés ellen szavazott. Nov. 4-én a bp.-i jugoszláv követségre menekült, innen Romániába vitték; ott vetette papírra marxista esztétikájának első részét. 1957. ápr. 10-én visszatérhetett Bp.-re. 1957-től 1967-ig nem szerepelt a m. közéletben, tudományos kutatásait folytatta; emellett több interjúban nyilatkozott politikai kérdésekről nyugati lapoknak. 1963. ápr. 28-án felesége meghalt, az ő emlékének ajánlotta esztétikáját, amelynek első – német nyelvű – kiadása 1963-ban jelent meg (Die Eigenart des Ästhetischen; m.-ul Az esztétikum sajátossága, I–II., 1965). Az esztétika után az etika marxista rendszerének kidolgozását tervezte, ennek előmunkálataként fogott hozzá a társadalmi lét elméletének analíziséhez. Ontológiájának két kötetnyi kéziratát és a két kötet gondolatait tömörítő Prolegomenát közvetlenül halála előtt zárta le. A hatvanas évek közepétől ismét részt vett a m. szellemi életben, 1967-ben visszavették a pártba, átigazolása 1957 óta függőben volt. Több nyilatkozatot, interjút adott készülő művéről, a marxizmus reneszánszáról, fiatalkori munkásságáról. Különféle kérdésekről eszmecserét folytatott a párt vezetőivel. 1970 őszén hozzákezdett önéletrajzához, de a műnek csak a – mintegy 40 oldal terjedelmű – vázlata készült el (Gelebtes Denken). 1970-ben, 85. születésnapja alkalmából Frankfurt Goethe-díjjal tüntette ki. Felesége mellé temették el a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjában. – M. Műveinek bibliográfiája: Oltványi Ambrustól (Irod. tört., 1955, 1958); Lakos Katalintól (Helikon, 1965); Jürgen Hartmanntól (Gespräche mit G. L., herausgegeben von Theo Pinkus, Hamburg, 1967). 1969-ben kezdődött el műveinek gyűjteményes kiadása magyarul: Művészet és társadalom (Bp., 1969); Világirodalom (I–II., Bp., 1969); Magyar irodalom–magyar kultúra (Bp., 1970); Utam Marxhoz (I–II., Bp., 1970); Történelem és osztálytudat (Bp., 1971); A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika – A regény elmélete (Bp., 1975); A fiatal Hegel (Bp., 1976); A társadalmi lét ontológiájához – Szisztematikus fejezetek, Történeti fejezetek, Prolegomena (Bp., 1976); A történelmi regény (Bp., 1977); Ifjúkori művek, 1902-1908 (Bp., 1977); A modern dráma fejlődésének története (Bp., 1978). – Irod. Az MTA I. és II. osztálya által L. Gy. 70. születésnapja alkalmából 1955. ápr. 13-án rendezett ünnepi ülés anyaga, Fogarasi Béla megnyitó beszédével (MTA Társadalmi és Történeti Tudományok Osztálya Közl., 1956); Festschrift zum achtzigsten Geburtstag von G. L. (Neuwied-Berlin, 1965); Glowka, Detlef: G. L. im Spiegel der Kritik, 1945-1965 (Berlin, 1958); Lichtheim: G. L. The Man, His Work and His Ideas (London, 1970); G. Bedeschi: Introduzione a L. (Bari, 1970); Mátrai László: A filozófus halálára. In memoriam Georgii Lukács (Kortárs, 1971. 8. sz:); Búcsú L. Gy.-től. Déry Tibor, Kelen Jolán, Vitányi Iván, Almási Miklós, Koroknai Zsuzsa, Simon István, Eörsi István írásai (Élet és Irod., 1971. 24. sz.); F. Raddatz: G. L. im Selbstzeugnissen und Bilddokumenten (Reinbeck bei Hamburg, 1972); Bourdet, F.: Figures de L. (Paris, 1972); Hermann István: L. Gy. gondolatvilága (Bp., 1973); Á. Heller: Jenseits der Pflicht. Das Paradigmatische der Ethik der deutschen Klassik (Revue Intern. de Philosophie, 1973); Kenyeres Zoltán: L. Gy. és a magyar kultúra (Gondolkodó irodalom, Bp., 1974); Lendvai L. Ferenc: A fiatal L. történetfilozófiájához: Magyarország és Kelet-Európa (Világosság, 1975. 6. sz.); Zoltai Dénes: Párbeszéd és vita L. Gy.-gyel (Kritika, 1976. 7. sz.); Simon István: L. Gy. (interjú, Írószobák, Bp., 1976); Tudományos emlékülés L. Gy. születésének 90. évfordulója alkalmából 1975. ápr. 22.-én, Szabolcsi Miklós megnyitó beszédével (MTA Társadalmi és Történeti Tudományok Osztálya Közl., 1976); Renner, R. G.: Ästhetischer Theorie bei L. Gy. (Bern und München, 1976); Tamás Aladár: 100% (Bp., 1977); Fehér F.-Heller Á.-Márkus Gy.-Vajda M.: Megjegyzések L. elvtárs Ontológiájához (Magy. Filozófiai Szle., 1978. 1. sz.); Tőkei Ferenc: Jegyzetek L. Gy. postumus műveiről (Társadalmi Szle, 1979. 1. sz.); Földényi F. László: Az egyértelműség igézetében. Az etika és az esztétika a fiatal L. gondolkodásában (Világosság, 1979. 5. sz.); Aczél György: Politika, művészet, alkotás (A kor, amelyben élünk, Bp., 1979); Ungvári Tamás: Avantgarde vagy realizmus. Brecht és L. vitájáról (Bp., 1979). – Szi. Kassák Lajos: Egy ember élete – Kommün (r., Bp., 1935); Sinkó Ervin: Optimisták (r., Novi Sad, 1955); Lengyel József: Visegrádi utca (r., Bp., 1957); Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert (r., Bp., 1960); Szűcs Bernát: L. Gy. emlékére (vers, Kortárs, 1971. 8. sz.); Popperné Lukács Mici: Emlékeim L. Gy.-ről (Nagyvilág, 1975. 10. sz.) – Televíziós portréfilm készült róla (rendezte: Kovács András, 1969).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT