Koffán Károly

Full text search

Koffán Károly (Geresd, 1909. okt. 17.Bp., 1985. nov. 9.): grafikus, ornitológus, művészpedagógus, érdemes művész (1981). Szarvason érettségizett, majd 1928-1933 között a Képzőműv. Főisk.-n Rudnay Gyula tanítványa volt. Első kiállításával, grafikákkal már főiskolás korában, 1933-ban jelentkezett az Ernst Múz.-ban. Művészeti tanulmányait festőként kezdte, érdeklődése mégis a grafikai technikák, a rézkarc, a fa- és linóleummetszet felé fordult, s már pályája kezdetekor kitűnő karakterrajzokat készített. 1934-től 1939 végéig Párizsban élt, ahol többféle megélhetési forrása mellett (lakberendező, asztalos, szobafestő, hegedűtanár) többek között Blattner Géza Arc de Ciel marionett-társulata bábfaragómestere lett. Második kiállítását 1940-ben Mo.-on ugyancsak az Ernst Múz.-ban rendezték meg párizsi metszeteiből, ennek anyaga könyv alakban is megjelent De profundis címmel. Művészetét Zichy-díjjal ismerték el. 1942-ben saját iskolát szervezett Perlrott-Csaba Vilmos, Szabó Vladimir, Ferenczy Béni és még sok más művész részvételével, amely a háború s az üldözés éveiben fedőszerv szerepet töltött be. 1948-1956 között a Képzőműv. Főisk. tanáraként kitűnő grafikusokat indított el pályájukon (pl. Kondor Béla, Gross Arnold). Karakterábrázoló képessége fotóművészeti alkotásaiban, művészportréiban is megnyilvánult. 1966-ban az MNG rendezte meg Társak és kortársak c. fotókiállítását. Nemzetközi elismerésben részesültek madártani fotói, melyek 1960-ban Birds in Camera címen Londonban, majd németül Bécsben is megjelentek. 1980-ban az MNG-ben gyűjteményes kiállításán grafikái, metszetei mellett a fafaragásban is egyedülálló karakterfejei, a botvéget „díszítő” portréi is szerepeltek (Michelangelo, Főnővér). Jelentős műve még grafikai önarckép-sorozata (1945, tus, toll); Kezek c. sorozata. – M. Az erdei pacsirta fészke (Acta Zoologia, 1960); Kezek (Békéscsaba, 1984). – Irod. Tibély Gábor: K. K. fotóportréi (Művészet, 1965. 8. sz.); Pogány Ö. Gábor: K. K. munkássága (Bp., 1974); A hitelesség keresése erkölcsi kérdés (interjú a fotóművésszel, riporter: Csapó György, Magy. Nemzet, 1982. aug. 27.); Csorba Géza: K. K.-ról (Fotóművészet, 1986. 1. sz.); Németh Lajos: A fürkésző ember. K. K. idézése (Kortárs, 1989. 11. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me